Vettel: Nagyon sajnálom, amit mondtam!

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.11.10. 18.30

A Brazil Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján a Forma-1-es versenyigazgató részvételével tárgyalták ki a mexikói futam vitatott eseteit.

Vettel: Nagyon sajnálom, amit mondtam!

A két héttel ezelőtti Mexikói Nagydíj jó néhány vitatott incidenst hozott. Az interlagosi versenyzői sajtótájékoztatón az érintett pilóták mellett megjelent a Forma-1-es versenyigazgató Charlie Whiting is, hogy tisztázzák a dolgokat.

Mexikóban a rajtnál Lewis Hamilton elfékezte magát az első kanyarban, levágta a következő kombinációt, de nem kapott büntetést a húzásért. A dolgot sokan vitatták, többek között a Red Bull, ugyanis a verseny vége felé Max Verstappen egy hasonló manőver miatt 5 másodperces büntetést kapott, amivel le is maradt a dobogóról.

Whiting elmagyarázta, hogy Hamilton esetében a telemetriai adatokból látszott, hogy a “3-4. kanyarban 80%-ra visszavette a gázt, hogy semlegesítse a szerzett előnyt”, a futam végén Sebastian Vettellel csatázó Verstappen viszont nem tett ilyet.

“Ha Max is hasonlóan cselekedett volna a 3-4. kanyarban, egyértelműen odalett volna a pozíciója, ezért a versenybírók szerint megérdemelte a büntetést, mert tartós előnyt szerzett. Ez a különbség (a két eset között)” – mondta.

braz_f1_csut_05

A Whiting mögött ülő Red Bull-os holland így reagált: “Természetesen nem értek egyet a döntéssel. Ha büntetést osztogatnak, akkor kapja meg mindenki, vagy egyáltalán ne kapjon senki.”

Miután Verstappen “kiszúrt vele” a versenyen, Vettel egyrészt tajtékzott, dühöngött a rádión, majd a másik Red Bull-os, Daniel Ricciardo támadását szabálytalanul, a féktávon való irányváltással védte ki. Az utóbbiért – a frissen bevezetett “Verstappen-szabály” alapján – 10 másodperces büntetéssel is sújtották.

braz_f1_csut_03

Whiting a videós elemzéssel mutatta meg, miért is büntették Vettelt a stewardok, de a németet ez sem győzte meg:

“Nem értek egyet a döntéssel. Elég helyet hagytam belül, a féktáv túlnyomó részén irányban tartottam az autót, és véleményem szerint Daniel azért fékezte el magát annyira, mert a belső íven nem volt tapadás. Szerintem kívülről sokkal csúnyábban festett a dolog, mint valójában volt.”

Ami Vettel kifakadását illeti – Verstappent lerohadékozta, Whitingot elküldte az anyjába -, a német többször is bocsánatot kért a versenyigazgatótól, sőt levélben az FIA-elnö Jean Todttól is, Interlagosban pedig újra megtette ezt:

“Nem szégyellek újra bocsánatot kérni. Sajnálom, amit mondtam. Bánom, amiket mondtam, nem gondoltam komolyan, örülök, hogy Charlie elfogadta a bocsánatkérésemet.”

braz_f1_csut_04

Whiting így reagált: “Nem először hangzottak el trágárságok, az pedig sajnálatos, hogy ezúttal én voltam a címzett. Több tényező dühítette fel Sebastiant, de az, hogy megkeresett és személyesen kért bocsánatot, számomra elég. Hajlandó vagyok elfelejteni a dolgot és továbblépni.”

Kommentek

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Arab uralkodónak öltözött Felipe Massa

Royal Family Massah – írta a családjáról készült fotó alá a brazil Forma-1-es pilóta.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Szexi tánc okozott tragédiát

Meggondolatlan kamaszlány szexinek tartott táncba kezdett a közlekedő autók mellett, meg is lett az eredménye.

Üzemanyagcellás kamiont tesztel a Toyota

A Los Angeles-i kikötő és környéke extrém teherforgalmát kívánja környezetbarátabb mederbe terelni a Toyota.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.