Alonso: A Forma-1-ből nem kiöregszünk, belefáradunk

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.11.08. 11.47

Fernando Alonso szerint a Forma-1-es kiszállás oka nem elsősorban a kor, hanem a sportágban eltöltött idő.

Alonso: A Forma-1-ből nem kiöregszünk, belefáradunk

Fernando Alonso jelenlegi mclarenes szerződése 2017 végéig él, és a 35 éves spanyol egyre inkább azt a benyomást kelti, hogy hosszabbítani már nem fog. A francia F1i.comnak adott interjújában például azt fejtegette a kétszeres világbajnok, mennyire bele lehet fáradni a Forma-1-be:

“Nem hiszem, hogy más sportokhoz hasonló jelentősége lenne a fizikai állapotnak. A Forma-1 a gépről, az autóról szól, nem hiszem, hogy van csúcsforma, aztán hanyatlás. Itt folyamatosan fejlődik az ember. Ha egy nap úgy dönt valaki, hogy nem csinálja tovább, az nem azért van, mert lelassult, hanem mert belefáradt.”

“Belefáradt az utazgatásba, a sajtóba, abba, hogy 20 éven keresztül reflektorfényben él, 20 éven keresztül az újságokban, a tévében szerepel, és arra gondol, hogy a való élet ezen kívül van. Emiatt hagyja abba az ember, nem azért, mert három, négy öt tizeddel lassabb, mint 20 évvel korábban.”

“Láthattuk Michael (Schumacher) esetében, aki 37 éves volt az első visszavonulásakor, hogy az utolsó évében is futamokat nyert, a szezonzáróig küzdött velem a világbajnoki címért 2006-ban, mégis kiszállt.”

Fernando Alonso Michael Schumacher ellenében lett világbajnok tíz éve

“Azért van ez, mert ha valaki 19-20 évesen bekerül az F1-be, akkor 37 évesen azt látja, hogy 17 évet a sportágra áldozott az életéből. Nincs olyan nap, amikor reggelinél ne figyelne arra, hogy mit ehet, nincs olyan nap, amikor ne gondolna arra, hogy ezt vagy azt nem szabad csinálni, mert sérüléssel járhat, a hétvégén meg jön a következő futam. Az egész élet a sportág körül forog” – magyarázta ugyanazokat a dolgokat Alonso, amikkel csapattársa, Jenson Button indokolta a 2017-es “szabadságát”.

Alonso számtalanszor elmondta már, hogy a mai, “Playstation-F1”-et nem nagyon szereti, ő a pályafutása elején megismert, kemény, nehéz sportágba szeretett bele, ugyanakkor nem hiszi, hogy a mai ifjoncok rosszabbak lennének, mint a korábbi idők hősei:

“Hiszem, hogy továbbra is a legjobb versenyzők kerülnek a Forma-1-be, de nekik már nem kell annyi idő, hogy beletanuljanak. Nem kell hozzá idő, hogy 100 százalékot tudjanak kihozni az autóból, nem kell hozz két-három év, hogy fizikailag olyan szintre érjenek, hogy minden versenyt 100 százalékos formában fejezzenek be. Nem kell, hogy megerősödjön a nyakuk, meg ilyesmi, már a második versenyen 100 százalékosak.”

verstappen_hockenheim

“Szóval szerintem kevesebb felkészülést igényel, de ettől még mindig a legjobbak jutnak a Forma-1-ig, az alsóbb kategóriás győzelmeik bizonyítják ezt. És amikor az F1-be kerülnek, hozzák is az eredményeket, hiszen ha az F1-ben valaki nem teljesít, akkor két-három futam után le fogják cserélni. A Forma-1-ben hozni kell a csapat által elvártakat, máskülönben nem lesz hosszú pályafutásod.”

Kommentek

Bajban van az Aston Martin

Jelentősen, 27 százalékkal nőtt az Aston Martin sportautógyártó tavalyi adózás előtti vesztesége, és ezzel már a hatodik egymást követő évet zárta mínuszban.

Fotón, ahogy az új Ladák Budapestre érkeznek

Begurult az első két kamion. Rakományuk friss, ropogós Lada Vesta.

Prémium Peugeot? Már majdnem igen!

A legtöbb népautós gyártó két kézzel kapar a prémium jelzőért, az új 5008 GT kétharmada ki is érdemli.

Oldalszél-stabilizátort kapnak a Ford haszonjárművek

Alapáron szereli fel a Transit és Transit Custom haszonjárműveket oldalszél elleni elektronikus védelemmel a Ford.

F1: Alonso nem vár sokat az új McLarentől

Fernando Alonso szerint kár azt várni, hogy a McLaren hirtelen visszakerül az élre, a spanyolnak nincsenek túlzott elvárásai az idei szezonnal kapcsolatban.

F1: Kerülj egyet az új Mercivel – fedélzeti videó

Fedélzeti panorámavideó az új Mercedes és Lewis Hamilton első köréről.

F1: Räikkönen kipróbálta az új Ferrarit – videó

A délelőtti leleplezés után a Ferrari azonnal pályára is küldte 2017-es Forma-1-es autóját. Kimi Räikkönen fordult vele elsőként.

F1: “Sereghajtót” leplezett le a McLaren

A McLaren pénteken délelőtt Wokingban és Tokióban leleplezte 2017-es Forma-1-es modelljét, az MCL32-est. Meglepő külsőt kapott az autó.

Erősen szennyezett a talaj az Óbudai Autóbuszgarázsban

Hamarosan megkezdődhet az Óbudai autóbuszgarázs területének kármentesítése. A talaj mellett a talajvíz is erősen szennyezett.

F1: Jön a narancssárga McLaren, nézd élőben itt!

A McLaren-Honda péntek délben mutatja be vadonatúj autóját, az MCL32-est, élő közvetítés a leleplezésről.

Ez lehetett volna az orosz Porsche

Az ötlet nem volt rossz, aztán mégis elhasalt a Zaporozsec kupé.

Ezért nincsenek szponzorok az F1-ben?

A Force India tulajdonos-főnöke szerint a Forma-1 nemrég megbuktatott ura, Bernie Ecclestone hozzáállása és nyilatkozatai miatt fogyatkoztak meg a szponzorok.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.