F1: A GP2-ben vágta el magát a Red Bull-ifjonc

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.11.07. 14.36

A Red Bull motorsportfőnöke megmagyarázta, miért tartották meg Danyiil Kvjatot a következő neveltjük, Pierre Gasly Forma-1-es előléptetése helyett.

F1: A GP2-ben vágta el magát a Red Bull-ifjonc

A Red Bull kisebb meglepetésre nemrég bejelentette, hogy a Toro Rossónál 2017-ben is az idény alatt lefokozott Danyiil Kvjatot versenyezteti majd Carlos Sainz mellett, ezzel a GP2-ben a bajnoki címért küzdő ifjoncuk, Pierre Gasly parkolópályára került.

A döntéssel a Toro Rosso két harmadik idényébe lépő versenyzőt indít, ez nem igazán jellemző a csapatra. A kérdésre, hogy ennek köze van-e az utánpótlás rosszabb minőségéhez, a Red Bull pilótaügyekért is felelős motorsportfőnöke, Helmut Marko így felelt:

“Nem tudom, hogy véletlenről van szó, vagy trendről, de minél alacsonyabb kategóriákba nézünk, annál szomorúbb a helyzet” – mondta az Auto Motor und Sportnak.

marko

Bár pillanatnyilag úgy fest, hogy a bebetonozott Daniel Ricciardo, Max Verstappen kettős miatt sem Kvjatnak, sem Sainznak nincs esélye, hogy 2018-ban a Red Bull Racinghez lépjen előre, Marko nem zárja ki, hogy valamelyiküket hívja majd a nagyobbik csapat.

“A motorsport veszélyes tevékenység. A legkevésbé sem kívánom, de bármikor adódhat sérülés, betegség, mint például Alonso (2015-ös) tesztbalesete után. Szóval ha ilyesmi történik, akkor két jó tartalékosunk is lesz a Toro Rossónál. Emellett jövőre a Toro Rosso is megint a Renault motorját használja majd, szóval erős autójuk lesz, ehhez pedig két jó pilótát akartunk.”

Ami a 20 éves Gaslyt illeti, Marko arra utalt, hogy a nem elég meggyőző, hibákkal tarkított GP2-es szerepléssel játszotta el a 2017-es Forma-1-es esélyét:

“Gasly fiatal, még várhat. Nem véletlenül nem léptettük elő. Emellett már háromszor megnyerhette volna a GP2-es bajnoki címet, ha kevesebbet hibázik.”

pierre_gasly

Kommentek

Off-road buszokon járhatnak iskolába a gyerekek

Az Iveco iskolabuszok eltérnek az amerikai változatoktól, ugyanakkor jól boldogulnak terepen és még mozgáskorlátozott gyerekek szállítására is alkalmasak.

Rozsdagyűjtő, erdőben lassan rohadó autók romantikája

Autóroncs szinte minden árokparton akad sajnos. De néha valódi értékes, ritka, veterán típusok is elhagyva gyűjtik a rozsdát a gyéren lakott területeken. Vannak akik meglátják ebben is a fotótémát, és kattintanak. Elhagyott autók gyűjteménye az Instagram oldaláról.

Mi a fene lóg ki ebből a régi Škodából?

A helyes megfejtőnek jár a kétkazettás magnó, és hozzá a “Világslágerek magyarul”.

Három BMW-st szégyenített meg ez az audis

Nem nagyon bírták az áradást a bajor gyártó modelljei, nem úgy, mint az Audi, ami úgy húzott el köztük, mintha mi sem történt volna.

Ennyit költhetsz a legnépszerűbb használt autóra, ha elromlik

Már jó néhány éve Hármas BMW-ből kerül a legtöbb Magyarországra, ha külföldről behozott használt autókról beszélünk, ezen belül is az E46-os sorozat a legnépszerűbb választás. Nézzük meg, hogy mennyibe kerülnek a legdrágább alkatrészek ehhez a modellhez.

Újabb autógyártót kebelezne be a PSA

A malajziai Proton autógyár megvásárlása iránt is érdeklődik az Opel leendő új tulajdonosa, a PSA Peugeot-Citroën konszern.

Őszinte cetli figyelmezteti az autósokat Budapesten

Az üzenet egyértelmű, aki mégis oda parkol, az vessen magára.

Végzetes SMS-ek és Facebook-üzenetek

Tudjátok, min múlhat, hogy az egész család meghal a kamion pótkocsija alatt vagy sikerül megmenekülni? Én már igen: egy-két tizedmásodpercnyi kihagyáson és a kicsit mélyebbre nyomott gázpedálon.

Nekimegy a Škoda Octaviának a Hyundai i30 kombi

Minden modern kényelmi és biztonsági vezetőtámogató funkcióval rendelkezik, emellett a szegmens egyik legnagyobb csomagtartóját kínálja a Hyundai i30 kombi.

Range Rover Velar: feljebb lép a Land Rover

Új, előzmények nélküli modellt vezet be a Land Rover. Egyelőre alig mutatnak meg belőle valamit.

Elektromos teherautókat tesztelnek az osztrákok

Elektromos teherautók kísérleti üzemét kezdi meg városi forgalomban az MAN Truck & Bus haszonjárműgyártó Ausztriában.

Fejek hullanak az Audinál

Négy mérnököt is kirúgtak a dízelfejlesztő részlegről. A dízelbotrány miatt vált nem kívánatossá a jelenlétük.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.