F1: Verstappen bedurcázott, nem akar rádiózni

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.10.28. 10.52

Max Verstappen nagyon lelkére vette az austini rádiós beszólása miatt kapott kritikákat, ezután inkább hallgat.

F1: Verstappen bedurcázott, nem akar rádiózni

A Red Bull-os Max Verstappen a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon az elszúrt bokszkiállása és a kiesése előtt azzal keltett feltűnést, hogy amikor a csapat a rádión a gumik óvására figyelmeztette, éles hangon azzal vágott vissza, hogy nem azért versenyez, hogy a 4. legyen.

A visszaszólás a külső kritikusok mellett a Red Bull fejeseinek haragját is kivívta, a motorsportfőnök Helmut Marko egy interjúban nyíltan beszélt a nemtetszéséről.

A holland tini a botrány után úgy érzi, a közvetítésbe kiadott rádióüzenetei hamis színben tüntetik fel, ezért fontolgatja, hogy ezután nem mond semmit:

“Amikor csak megnyomom a rádió gombját, már megy is a közvetítésbe, amit mondok, és néha önteltnek tűnök, mint például a negyedik helyes üzenetnél. Pedig egyszerűen csak mondom, ami eszembe jut. Nem azért vagyok itt, hogy negyedik legyek, versenyző vagyok, győzni jöttem. A rádión keresztül ez arrogánsan jön le, úgy tűnik, mintha nem hallgatnék a csapatra, pedig nem ezt akartam ezzel üzenni. De úgy tűnik, jobb lesz, ha most már csak azt mondom, igen/nem, rendben. Némelyik néző szereti az ilyesmit, mások nem, szóval okosabb, ha inkább nem mondok semmit, így nem lesz belőle téma” – magyarázta csütörtökön Mexikóban.

mexiko_f1_16

Verstappen azért leszögezte, hogy összességében továbbra sem lát problémát a hozzáállásával, nem akar változtatni.

“Elég jól mentek a dolgaim eddig. Persze mindig lehet fejlődni, mindig is ez a célom, de elég egyenletes a teljesítményem, főképp idén. Az embert időnként érik kritikák a pályafutása során, apukámtól is sokszor kaptam kritikákat. De (Austinban) egyszerűen előrébb akartam jutni. Kimivel pontosan ezt csináltam: utolértem és megelőztem. Nicóval szemben viszont nem ment.”

A Red Bull hollandjának azért a rádiós visszaszólásra még sikerült rátennie egy lapáttal, amikor meglepetésszerűen futott be a bokszutcába második kerékcseréjére. Most azt mondja, egyszerűen rutinból cselekedett.

“Egyórányi vezetés után az ember már felveszi a saját ritmusát, amolyan robotpilótára vált. Láttam, hogy Daniel a megelőző körben volt kint, szóval úgy gondoltam, hogy a következő körben én megyek ki az utolsó szettemért. Ez volt a hiba, egy kicsit túlgondoltam a dolgokat. Megtörtént, de nem fog megismétlődni.”

(Verstappen a képeken a halottak napja mexikói tradícióinak megfelelő arcfestést visel)

Kommentek

F1: Hamilton ezen a hétvégén csak statisztált

Lewis Hamilton a tavalyi bakui szerepléséhez hasonlította idei szocsi teljesítményét, a Mercedes angolja a 4. helynek is örülhetett az Orosz Nagydíj végén.

F1: Alonso szeretne legalább a rajtig jutni

Továbbra is vergődik a McLaren-Honda, az Orosz Nagydíjon a Fernando Alonso alatt már a futam előtt megállt az autó.

F1: A kocsmából gratuláltak Bottasnak

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen egy kocsmából küldött üzenetet immár futamgyőztes honfitársának, Valtteri Bottasnak.

F1: Vettel a középső ujjával üzent Massának – videó

Sebastian Vettelnek a legkevésbé sem tetszett, hogy az utolsó körön Felipe Massa feltartása miatt nem volt lehetősége, hogy megpróbálkozzon a végül az első helyen beérő Valtteri Bottas megelőzésével.

Fényképezz lyukkal!

Lehet-e fóliába szúrt lyukkal és egy dobozzal fényképezni? Kipróbáltuk

F1: A Ferrari-főnök nem volt csalódott, csak pisilnie kellett

Vicces közjáték zajlott a brit Sky Sports riportere és a Ferrari csapatfőnöke között az Orosz Nagydíj leintése után.

Bottas: Elképesztő érzés az első Forma-1-es győzelem!

Valtteri Bottas lett a nap versenyzője, miután megszerezte élete első F1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. Mögötte Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen állhatott a dobogóra. Futam utáni interjúk Szocsiból.

F1: Szocsiban Bottas a nagyok közé került

A mercedeses Valtteri Bottas óriási rajt után magabiztos vezetéssel szerezte meg első Forma-1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. A Ferrarinak be kellett érnie a 2-3. hellyel Szocsiban.

Megépítette, amit a BMW nem mert

A tökéletes családi autót építette meg magának, amihez fogott egy BMW 540i Touringot és mindent belepréselt az M5-ösből. Megszületett a 400 lóerős kombi, aminek apa örülhet a legjobban.

Spéci pótkocsikat vásárol a Waberer’s

100 darab spéci pótkocsival bővíti flottáját az egyik legnagyobb magyar fuvarozótársaság, a Waberer’s.

Első helytől lökték el Micheliszt

A harmadik körben már az első helyért küzdött Michelisz Norbert a WTCC monzai futamán, Bennani azonban ráhúzta az autót, így mindketten feladták a versenyt.

F1: Bottas nyerte az Orosz Nagydíjat

Behúzza Sebastian Vettel az idei harmadik futamgyőzelmét? Nyerhet Kimi Räikkönen? Mire lesz képes Lewis Hamilton a 4. helyről rajtolva? Élő szöveges közvetítés a Forma-1-es Orosz Nagydíjról.

F1: Mégsem lesz éjszakai futam Szocsiban

Az Orosz Nagydíj szervezői meggondolták magukat, Szocsiban nem szeretnének villanyfényes Forma-1-es versenyt.

Meglépett az autóval a kisfiú, kecskét is vitt magával

Ennek a fiúnak az apja szerint a vezetést nem lehet elég korán elkezdeni. A csomagtartóban utazó kecske ennek tükrében már nem is olyan meglepő.

F1: A Red Bullnál röhögnek az FIA-n

A Red Bullnál komolytalannak tartják a Nemzetközi Automobil Szövetség állítását, miszerint a Mercedes-, a Ferrari- és a Renault-motor háromtized másodpercen belülre került idén.

Ezt a BMW reklámot betiltották Angliában

Az angolok szerint veszélyes közúti huligánkodásra buzdít a BMW plakátja, ezért gyorsan be is tiltották.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.