F1: Alonso lassú defektet kapott Massától

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.10.28. 16.30

Fernando Alonso Mexikóban elárulta, hogy a Felipe Massával történt austini ütközése után lassú defektet kapott.

F1: Alonso lassú defektet kapott Massától

Az Amerikai Nagydíj utolsó köreiben történt ütközést a brazil nem úszta meg ilyen szerencsésen, neki ki kellett állnia a bokszba új abroncsokért. Alonso végül az ötödik, Massa a hetedik lett.

“Ebben a kanyarban nem látni a belső csúcspontot, néha vakon megyünk bele” – mondta Alonso Mexikóban. “Emiatt tudatosan nagyon későn fékeztem, mindenképp mellette vagy előtte akartam lenni, hogy észrevevegyen.”

“Sajnos összeértünk, Felipe defektet kapott, de nekem is lassú defektem lett. A felni eltört, ez sértette meg a gumit, nagyon-nagyon szerencsés voltam.”

“Versenybaleset volt, többé-kevésbé mindenkinek ez a véleménye. A felügyelőknek legalábbis biztosan, szóval nincs miről beszélni.”

Kommentek

Kis elektromos terepjárót építene a Bentley

A Jaguar i-Pace mintájára kisebb, villanymotoros szabadidőjárművet állítana fő SUV-terméke mellé a Bentley.

Hároméves autók, amik nem hagynak cserben

A világ legnagyobb autós ügyfélelégedettségi felmérésekkel foglalkozó ügynöksége, a J.D. Power megnézte, a 2014-es eresztésből melyek ma a legmegbízhatóbb járművek.

Egyszerre áremelés és árcsökkentés a kutakon

A Mol szerdán emeli a benzin árát, a gázolajé ugyanakkor csökkenni fog.

Így spórol a gázolajjal a Škoda

Négy gázüzemű teherautót állított munkába a Škoda a Mladá Boleslav-i gyárában. Ily módon nemcsak a károsanyag-kibocsátás, de a gázolajra fordítandó összegek is csökkenhetnek.

F1: Máris elromlott a McLaren és a Red Bull

Alig kezdődött meg a Forma-1-es tesztelés, két nagycsapat máris komoly műszaki hibákba futott bele. A Red Bullt tréleren kellett a garázsba szállítani.

Már ezért is többet kell fizetniük az autósoknak

Az autósok 2016-ban átlagosan 78 000 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást, ami közel 9 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában mért szintet (71 600 Ft).

Magyar pilóta a ralikrossz-világbajnokságban

2017-ben állandó magyar versenyzővel startol a ralikrossz-világbajnokság.

Drága a magyar üzemanyag, ennyiért adják a szomszédok

Szétnéztünk, hogy a szomszédos országokban mennyibe kerül az üzemanyag, és a müzlibe vágtuk a kanalat.

Melyik a legszebb 2017-es Forma-1-es autó? Szavazz!

Új idény, radikálisan új Forma-1-es autók – de melyik csapat volt a legügyesebb, már ami az esztétikát illeti?

Jön az ingyenes magyar KRESZ-vizsga

A tervek szerint ingyenessé teszik a KRESZ-vizsgát a diákok számára.

F1: Ki vezeti először az új autókat?

Ma délelőtt Barcelonában megkezdődik a 2017-es Forma-1-es idény első hivatalos tesztje, 10 csapat küld pályára új autót. Itt a hét beosztása.

Chevy Camaro ZL1 1LE: csak véletlenül kap rendszámot

Egyedi komponensekkel és hangolással tette versenypálya-kompatibilissé a Camaro eleve legsportosabb kivitelét a Chevrolet.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.