Lewis Hamilton délután a szuperlágy gumival sem tudta megfutni azt az időt, amit az első edzésen lággyal ment, de Nico Rosberg is alig tudott javítani csapattársa korábbi idején.

“A hőmérséklet miatt teljesen másképp viselkedett az autó az első és a második edzésen. Délelőtt nagyon hideg volt” – mondta Rosberg.

“Az időjárás befolyásolta az autó egyensúlyát is, a pálya körüli változó szélirány miatt módosult. Az időjárás márpedig ismét változni fog, ahogy az Austinban megszokott, így a mai adataink nem feltétlenül lesznek hasznosak szombaton.”

Hamilton szerint a tavalyi ítéletidő is befolyásolta a csapat felkészülését, nem volt elegendő mennyiségű száraz adata a mérnököknek.

“A megbízhatóság szempontjából remek nap volt, és a programot is végigcsináltuk” – így az angol.

“A tavalyi esős idő miatt nem igazán voltak viszonyítási pontjaink egyik keverékkel sem, Nicóval minél többet a pályán kellett lennünk, hogy kiismerjük a gumikat. Délutánra változtattunk a beállításokon is, a fékekkel nem boldogultam igazán.”

“Bőven van még dolgunk, elemeznünk kell az adatokat. A Red Bull borzasztóan gyorsnak tűnik, és ugyan a mi tempónk inkább szombaton derül majd ki, közel vannak hozzánk.”

Daniel Ricciardo, aki a második edzésen befért Rosberg és Hamilton közé, már kijelentette, hogy szombatra javulást vár a Mercedestől.