F1: Rosberg idén nem dobná el

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.10.19. 11.53

Bár a pontok alapján még egy hiba is beleférne, a bajnoki éllovas Nico Rosberg reméli, hogy az idei Amerikai Nagydíjon az első helyen intik majd le. A Mercedes németje nem szeretne esőt.

F1: Rosberg idén nem dobná el

Nico Rosberg a 2015-ös Amerikai Nagydíj elnapolt, majd a kitartóan szakadó eső miatt félbeszakított időmérőjén ugyan megszerezte a pole-t, majd az igen nehéz körülmények között zajló futamon is sokáig vezetett, nem sokkal a vége előtt hibázott, átadta a vezetést csapattársának, Lewis Hamiltonnak, aki addigi 73 pontos előnyét 80-ra kikerekítve meg is nyerte az egyéni világbajnokságot.

Idén kicsit más a helyzet, Rosberg 33 pontos előnnyel érkezik Austinba, a bajnoki sikerhez már három 2. és egy 3. hely is elég tőle az utolsó négy futamon, de egyértelműen a győzelemre hajt majd:

“Még négy versenyünk van arra, hogy kiélvezzük a versenyzést, a hétvégén Austin következik. Nagyszerű pálya, igazi kihívást jelentő szakaszokkal és néhány jó előzési ponttal” – mondta a Mercedes futamelőzetesében.

“A tavalyi futamom nem igazán jött össze, alig várom, hogy újra ott legyünk és ezúttal mindent jól csináljak! Remélhetőleg nem olyan lesz az időjárás, mint tavaly, az kész őrület volt! Főképp a nézők kedvéért kívánom ezt, akik kitartóan vártak az esőben – jövünk nekik egy szép, száraz hétvégével!” – tette hozzá.

Rosberg idén 9 futamot nyert már, Hamilton hat győzelmet könyvelhetett el.

A Mercedes-pilóták tavalyi austini csatája

Kommentek

F1: Massa nem hiszi, hogy lelépne Alonso

Felipe Massa szerint igen valószínűtlen, hogy volt csapattársa annyira kiábránduljon, hogy a szezon közben elhagyja a McLaren-Hondát.

F1: Fél másodperc kéne a Red Bullnak

A Red Bull főnöke szerint nagyjából fél másodpercet kellene gyorsulniuk, hogy harcban lehessenek a Mercedesszel és a Ferrarival. A Renault Barcelonára, de főképp a Kanadai Nagydíjra készül fejlesztési lépcsővel.

F1: Minden expilóta paddockbelépőt kaphat

A Forma-1 új tulajdonosa minden korábbi F1-pilótát szívesen lát a paddockban, egyetlen feltétele lesz csak a belépő igénylésének.

F1: A Ferrari újra kölcsönadná a tartalékost

Olasz sajtóértesülés szerint a Ferrari a következő, kínai-bahreini dupla versenyhétvégére is a Sauber rendelkezésére bocsátotta a tartalékosát, Antonio Giovinazzit. Nem volt könnyű döntés.

Óriási áresés jön a hazai benzinkutakon

Jelentősen csökken az üzemanyagok ára szombaton a jövedéki adó változása miatt.

Lehet, hogy eddig rosszul gyalogoltál

Simán lehet, hogy eddig rosszul használtad a zebrát.

Zöld energiára váltanak Európa több országában

A svéd Scania több európai országban teljesen megújuló energiára tér át a gyártás- és a szervizelés terén.

Top 10: Lakókocsik – fillérestől a 40 milliósig

A lakókocsik lehetnek ezerfélék. Kicsik, praktikusak, vagy éppen könnyűek, esetleg zsúfolva vannak extrákkal. Mutatunk pár különleges darabot.

Végre retteghetnek a magyar kilométeróra-csalók

Kétfordulós tárgyalásos eljárásban keres vállalkozót a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. egy olyan platform létrehozására, amely végigkíséri az autókat az újként történt eladástól a bontásig. Az adatokat bárki lekérdezheti majd.

F1: Ecclestone-t meghívták a Bahreini Nagydíjra

Az F1 januárban letett urát, Bernie Ecclestone-t az arab királyság koronahercege hívta meg a két hét múlva következő futamra.

A Wankel-motorral röfögő Ladáknál nincs érdekesebb orosz vas

Különc gépek életben tartói, áldás rátok! Nélkületek, elkötelezett őrültek nélkül, mi sem csodálhatnánk ezeket a gazdasági zsákutcának bizonyuló, korántsem hibátlan, de annál különlegesebb szerkezeteket.

F1: Nem tudni, mikor lesz versenyképes Honda-motor

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj megerősítette a téli tesztek tapasztalatait, miszerint továbbra is a Hondáé a legrosszabb F1-es motor, de egyelőre nem tudni, mikor kaphat jobban a McLaren a japánoktól.

Több millió veszélyes autót hív vissza a Toyota

Közel hárommillió autót hív vissza a Toyota a Takata légzsákok meghibásodásának kockázata miatt.

Szomorú látvány: itt tárolja a VW a dízelbotrány miatt visszavett autókat

A 2015-ben kirobbant VW-dízelbotrány szinte az egész világot érintette, a német gyártó pedig kénytelen volt néhány helyen visszavásárolni a “csaló” autókat.

Tarlós tovább üti a köztereseket, újabb fejlemény

Tarlós István szerint az autósok bírságolását érintően nem működhetnek úgy a kerületi közterület-felügyelők, mint “a legrosszabb időkre emlékeztető önkéntes rendőrök”.

Félelmetes hajsza az autópályán

Ez a videó olyan, mintha a Need for Speedet néznénk, abban vannak hasonló csapatos száguldások.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.