F1: Hamilton allergiás a tesztelésre?

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.10.18. 14.30

Amikor csak teheti, Lewis Hamilton kidumálja magát valamivel a tesztelési feladatok alól.

F1: Hamilton allergiás a tesztelésre?

Hamilton legutóbb a Japán Nagydíj után keresett kifogást, pedig Barcelonában a Pirelli következő idényre szánt szélesebb abroncsaival barátkozhatott volna. Sebastian Vettel bezzeg az összes tesztelésen ott lenne, ha tehetné, a hozzáállásával sokak szerint nagyon okosat húzott a négyszeres bajnok.

Hamilton ellenben lábfájásra hivatkozva lemondta a tesztnapját, pedig Niki Lauda a csapat mindkét pilótájának nagyon ajánlotta, hogy használják ki a lehetőséget. Amikor a Bild újságírói azt próbálták kideríteni a Mercedestől, hogy mégis melyik lába fáj a címvédőnek, a sajtóosztályról egy meglepő, de legalább őszinte “nem tudjuk” válasz jött. Ezek után nehéz elképzelni, hogy Hamiltonnak valóban elviselhetetlen fájdalmai lettek volna, de kizárni sem lehet.

Hamilton már tavasszal is lemondta a barcelonai tesztelést, akkor arra hivatkozott, hogy egy “korábban leegyeztetett szponzori megjelenésnek” kell eleget tennie. Hamilton végül a Cannes-i Filmfesztiválon parádézott a vörös szőnyegen, míg Rosberg dolgozott.

Hamilton aztán kihagyta a silverstone-i tesztelést is, pedig legalább az egyik napon autóba ülhetett volna, ha akar. A szabályok kimondják, hogy a négy szezon közbeni tesztnapból legalább kettőn fiatal pilótát kell szerepeltetni – egyet a Mercedes már kipipált azzal, hogy Barcelonában Pascal Wehrlein ugrott be Hamilton helyett, így Esteban Ocon mellett az angol gyakorolhatott volna.

Nem kért a lehetőségből, de ez valójában nem is csoda: a 2015-ös idény egyik tesztnapján sem ült be a Mercedesbe. Hamilton indulása a hétvégi Amerikai Nagydíjon nincs veszélyben a Mercedes szerint.

Kommentek

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

Transitokkal küzd London levegőjéért a Ford

A Ford szerint nagyban csökkentené a városban, csúcsidőben futkorászó furgonok villanyosítása a levegő minőségének javulását.

Hiánypótoló oktatóvideó: hogyan töltsük fel Alfa 4C-nket ablakmosóval

Három elemből álló tölcsér és csavarhúzó is szükségeltetik ahhoz, hogy ablakmosóval töltsük fel a gyönyörű Alfa Romeo 4C-t.

Könnyfakasztóan csodálatos, V12-es motorpornó egy Toyota orrából

Ritkán látni ilyen formában a Toyota csodálatos V12-es motorját, pedig a hangja mellett a látvány is szívet melengető.

Szállítórobotokkal kacérkodik a Mercedes-Benz

Mit keresnek a robotok egy Sprinter rakterében? Hány szállítórobotot képes elnyelni egy furgon? Mindkét kérdést megválaszoljuk!

Így néz ki egy csoportos autómentés Oroszországban

Az oroszok senkit nem hagynak az út szélén, ha kell kézi erővel húzzák ki a bajba jutott autóst.

Ilyen az, amikor nem múlik el nyomtalanul a gyerekkor

Gigantikusra nőtt, V8-assal hajtott játékszerrel ment vásárolni ez az amerikai bácsi

Luxusautó gyűjteménnyel együtt eladó ez a hatalmas villa

Hatalmas luxusvilla 250 millió dollárért keres új gazdát, benne medence és mozi mellett pazar autógyűjtemény is található.

Vin Diesel máris lebuktatta a brutális Dodge-ot?

A pokolian erős Dodge Challenger csak áprilisban mutatkozik be hivatalosan, de a Halálos Iramban filmek forgatásán már előfordulhatnak álcázatlan példányok.

Érthetetlen dolog történik a magyar utak mellett

A hó alatt sem kanászodhat el a természet, töretlenül folyik a kaszálás az utak mentén.

Az utolsó simításokat végzik a Renault sportkupéján

Idén végre tényleg visszatér az Alpine sportmárka; a Renault középmotoros kalandja alumínium platformra épül.

Kabrióként is megújult a Ford Mustang

A kupé után a Ford Mustang kabrió kivitele is megújult. A változások megegyeznek a fémtetős változatéval.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.