Múlt pénteken hivatalossá vált, hogy Nico Hülkenberg a 2016-os idény végén elbúcsúzik a Force Indiától, hogy 2017-től a Renault versenyzőjeként folytassa a pályafutását.

A silverstone-i alakulatnál megnyíló helyre a legkomolyabb esélyes Pascal Wehrlein, a Mercedes számára kiváló lehetőség, hogy a sereghajtó Manor után második szezonjára másik motorpartneréhez, az erős középcsapat Force Indiához ültesse neveltjét.

A 22. születésnapját kedden ünneplő német tehetség nem is titkolja, hogy folynak a tárgyalások.

“Valóban, a Force Indiánál van egy szabad ülés, és természetesen tárgyalunk is velük. Majd meglátjuk, hogy alakul. Egyelőre arra koncentrálok, hogy a lehető legjobb munkát végezzem a Manornál, szeretnénk szépen befejezni az idényt” – mondta, hozzátéve, hogy számított erre a lehetőségre.

“Engem egyáltalán nem lepett meg a Force Indiá-s üresedés. Először Sergióról (Perez) voltak pletykák, aztán amikor ő hosszabbított, azonnal Nico került a középpontba. Nem zörög a haraszt…”