F1: Hivatalos, Hülkenberg a Renault-hoz szerződött

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.10.14. 14.46

A Renault-csapat bejelentette, hogy 2017-től egyik autójukat a Force Indiától átigazoló Nico Hülkenberg vezeti majd. A német “több évre” írt alá.

F1: Hivatalos, Hülkenberg a Renault-hoz szerződött

Miután péntek reggeli a reggeli sajtóhírekre reagálva a Force India megerősítette Nico Hülkenberg távozását, délután a Renault hivatalosan is bejelentette, hogy 2017-től náluk versenyez a német pilóta.

“Nagy örömmel csatlakozom a Renault-csapathoz 2017-ben. A Renault mindig is fontos szereplője volt a motorsport világának, nagyszerű emlékek kötődnek hozzá. Michael Schumacher a renault-s (benettonos – a szerk.) korszaka amellett, hogy Németországot F1-es nemzetté tette, bennem is tüzet gyújtott.”A Renault család tagjaként szeretném jobbá tenni az autót és újabb sikersztorit írni” – mondta a 29éves pilóta.

“Az idén hátralévő futamokon mindent beleadok majd a Force India kedvéért, hogy a konstruktőri bajnokság 4. helyén zárjunk, ami nagyszerű eredmény lenne az egész csapatnak, az eddigi legnagyobb siker, és szép befejezés számomra. Hálás vagyok a Force Indiának, amiért lehetővé tették, hogy éljek ezzel az új lehetőséggel!” – tette hozzá.

A Renault Sport vezérigazgatója, Jerom Stoll így beszélt:

“A következő lépés megtételéhez olyan tapasztalt versenyzőre van szükségünk, aki még sikerre éhesen hajt a dobogókért” – utalt arra, hogy Hülkenberg eddig még nem jutott fel a pódiumra. “Nico Hülkenberg tökéletesen megfelel ennek, kiválóan passzol a céljainkhoz. Nagyon tehetséges és motivált pilóta. Nicóval képesek leszünk az idén elvégzett kemény munka gyümölcseit jó eredményekké alakítani 2017-ben és azután. Alig várjuk, hogy a jövő évi autónkban láthassuk őt!”

renault_f1

A bejelentés szerint Hülkenberg “több szezonra” írt alá, a lapok szerint 2+1 opciós évről van szó, összesen 18 millió eurós fizetés mellett.

A Renault idei pilótái, Jolyon Palmer és Kevin Magnussen közül egy már biztosan távozik, de valószínű, hogy mindkettejüket lecserélik majd. Fő esélyesnek a Mercedes-támogatású Manor-ifjonc, a francia Esteban Ocon számít, de úgy tudni, a Renault egyelőre a williamses Valtteri Botasszal is tárgyal.

A Hülkenberget érintő bejelentéseken kívül sem a Force India, sem a Renault nem árult el mást a 2017-es pilótafelállást illetően.

Kommentek

F1: Vettel szerint kamuzik a Mercedes

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy a Mercedes tényleg annyira lassú Szocsiban, mint péntek délután mutatták. A ferraris német szerint az időmérőre gyorsak lesznek Hamiltonék.

F1: Ecclestone átvágott minket!

A Maláj Nagydíj igazgatója, Razlan Razali kiosztotta Bernie Ecclestone-t és a Forma-1 új tulajdonosát is.

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

F1: Hamiltont felzaklatta a lábát elveszítő tini

Lewis Hamiltont nagyon megérintette Billy Monger doningtoni Forma-4-es balesete.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

F1: Büntetések felé tart a Ferrari?

Gyanús, hogy a Ferrari nem fogja kihúzni a szezon végéig a szabályok által engedélyezett számú erőforrás-részegységgel.

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelemnek. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

F1: A bőröndjében vitte az alkatrészt a Red Bull-főnök

A Red Bull-főnök Christian Horner Szocsiban elárulta, hogy a saját bőröndjében volt kénytelen alkatrészt vinni Max Verstappen erőforrásához a hétvégére.

Tudod, miért hívják anyósülésnek?

Tudod, hogy az autóban a jobb első ülést miért hívják anyósülésnek? Van néhány teória.

Soha nem látott, kedves újítás a rendőrautókban

Játékmackókkal szereli fel az észt rendőrség a járőrautókat, hogy vigaszt nyújtsanak a kisgyerekeknek, akik balesetek vagy más, nagy traumát okozó helyzetek résztvevőivé válnak.

F1: 15 helyes hátrasorolás a McLaren-újoncnak

Kezdődik: a McLarennél már az idény negyedik fordulóján jönnek a motorcserés hátrasorolások, Stoffel Vandoorne az Orosz Nagydíjra 15 pozíciós büntetést kapott.

F1: Alonso azért se bánja, hogy otthagyta a Ferrarit

Fernando Alonso unja már a kérdést, de újra elmondta, hogy akkor sem bánja a Ferraritól való távozást, ha idén bajnoki esélyes az olasz csapat. A McLarennél javult az életminősége.

Tarlós bedurvult, ez lett a bírságkamera sorsa

Tarlós István főpolgármester leszereltette a Bécsi és Szépvölgyi út kereszteződésében felszerelt kamerát.

F1: Räikkönen az élen, menet közben esett szét a Force India

A Forma-1-es Orosz Nagydíj első szabadedzésén a Ferrari Mercedesek előtt végzett, a leggyorsabb Kimi Räikkönen volt. A Force India látványos hibát produkált.

Vettel: Szocsi a Mercedes pályája

Az idén eddig háromból két futamot megnyerő ferraris Sebastian Vettel a hétvégi Orosz Nagydíj előtt nem igazán bízik a triplázásban, szerinte Szocsiban egyértelműen a Mercedes a favorit.

A pesti autósok birkák, itt a fotós bizonyíték

Levelet kaptunk olvasónktól, akit – érthetően – bánt, hogy a pesti autósok nem tanulnak a büntetésekből, és direkt megszegik a szabályokat.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.