F1: “Rosberg fejben verte meg Hamiltont”

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.10.13. 14.30

Az egykori Benetton-, Ferrari- és McLaren-pilóta Gerhard Berger szerint Nico Rosberg idén mentális fölényének köszönhetően veri az elbizonytalanított Lewis Hamiltont.

F1: “Rosberg fejben verte meg Hamiltont”

A múlt hétvégi Japán Nagydíj után, négy fordulóval a vége előtt a mercedeses Nico Rosberg 33 ponttal vezet csapattársa, a címvédő Lewis Hamilton előtt, a németnek jó esélye van arra, hogy megszerezze első világbajnoki címét.

Míg Hamilton a balszerencséjét labilis viselkedéssel, durcázással, hisztivel tetézi az utóbbi időben, Rosberg alig-alig hibázva halad hétvégéről hétvégére. Az egykori Benetton-, Ferrari- és McLaren-pilóta Gerhard Berger szerint a német egyszerűen erősebb fejben, ez teheti idén bajnokká.

“Nico fejben verte meg Lewist. Tanult a korábbi tapasztalataiból:egyenlő feltételek mellett Hamilton gyorsabb, de Nicónak idén sikerült annyira kibillentenie őt, hogy már Hamilton másolja az ő sikerreceptjét. Ettől lett Nico erősebb és Lewis gyengébb” – magyarázta a német Sport Bildnek.

“Nico olyan laza és magabiztos lett, és olyan határozott hozzáállással vág neki minden futamnak, hogy Lewis elkezdett kételkedni a saját erejében. Hirtelen akkor is változtat a dolgokon, ha az nem lenne indokolt.”

rosberg_hamilton

A Sport Bild a fentiekre példaként hozza, hogy Hamilton Szuzkában Rosberg beállításait vette át, Malajziában pedig a Rosberg által már korábban használt új szabású versenykesztyűkre tért át, hogy ügyesebben tudjon bánni a Mercedes rakoncátlan kuplungjával a rajtoknál, emellett csapattársához hasonlóan immár ő sem a pályától távoli hotelekben száll meg, hanem a helyszínen, egy motorhome-ban lakik, ahogyan a némettől ellesett módon szoros versenystábot épített ki maga köré.

“Nico olyan módszeresen csinál mindent, hogy Lewis is kénytelen ugyanúgy csinálni a dolgokat” – erősítette meg a csapatfőnök, Toto Wolff.

Kommentek

Ezért nincs itthon normálisan eltakarítva a hó

Egy olvasói videó kapcsán megkérdeztük a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, hogy ugyan miért nincs normálisan letakarítva a hó az utakról. Megkaptuk a választ.

Több téren is tökéletesebb az idei Lexus IS

Az idei évre frissülő Lexus IS átgondoltabb külsővel, javított kezelőfelülettel, átfésült futóművel érkezik, és most is, mint mindig, a német konkurencia babérjaira tör.

Nyolcmillióért szerelt fel tűzoltókat a Mercedes

Nyolc millió forint értékű adománnyal támogatja a Mercedes-gyár a megyei tűzoltószövetséget.

Részegen vezette a Ferrarit, borítékolható volt az eredmény

Egy texasi fiatalember talán azt hihette, csak pickupjának tolja csutkarészegen, de sajnos egy Ferrariban ült.

Nem készül több a világ leggyorsabb autójából

A Hennessey lezárt egy korszakot, elkészítették az utolsó Venom GT-t. Jöhet az újabb projekt.

“Feltámad a Trabant, 1,4 millióba fog kerülni!”

Muszáj írni egy olyan álhírről, ami futótűzként terjed a közösségi hálókon, és egyre több oldal hiteles állításként veszi át, pedig csak nyomokban igaz.

F1: Maldonado várta a mercis lepattanót

A korábbi Williams- és Lotus-pilóta balesetkirály, Pastor Maldonado abban reménykedett, hogy Nico Rosberg visszavonulása visszatérési lehetőséget nyit számára a Forma-1-ben.

F1: 2017-ben is a tavalyi autóval indulna a sereghajtó

Az összeomlás szélén táncoló Manor-csapat kérvényezte a Nemzetközi Automobil Szövetségnél, hogy a tavalyi modellel vághasson neki a 2017-es idénynek.

Száznál is több autóbuszt vásárolt tavaly a BKV

Megkérdeztük a BKV-t, hogy tavaly hány darab autóbuszt sikerült vásárolniuk. A számolgatás végén mi is meglepődtünk.

Anyósgyilkos járművek

Erre a hétre valahogy csupa olyan visszahívás jutott Európában, amelyek az első utasülésnél – közkeletű nevén az anyósülésnél – észlelt, életveszélyes hibákat hivatottak orvosolni.

F1: Bottas magával vitte a Williams-szponzort

A Williams nem csak versenyzőjét veszti el, Valtteri Bottasszal együtt régi-régi szponzora is a Mercedeshez távozik.

Keményít a rendőrség: minden sofőrnek szondát kell fújni

Mostantól nincs kivétel, minden sofőrnek meg kell fújnia az alkoholszondát. A rendőrség a finn módszerrel szeretné kiszűrni az ittas vezetőket. Nógrádban vezetik be először.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.