A négyszeres világbajnok már az első kanyarban ütközött Nico Rosberggel Szepangban, ezzel azonnal véget is ért a versenye. Noha több lassítás után sima versenybalesetnek tűnt a dolog, a felügyelők háromhelyes rajtbüntetést adtak Vettelnek Szuzukára.

A németnek az olasz sajtó is nekiesett, többen azt vágták a fejéhez, hogy azért ment be ilyen bevállalósan az első kanyarba, mert a Ferrari idei szereplése szülte frusztrációja miatt túlerőlteti a dolgokat.

“Egy kicsit meglep, amikor azt hallom, hogy soha nem láttak még ilyennek” – mondta Vettel. “A pályafutásom során rengeteg autót támadtam meg az első kanyarban, és legtöbbször jól jöttem ki ezekből.”

“Aztán volt olyan is, hogy nem, a múlt hét egyike volt azoknak az alkalmaknak, amikor nem jött ki a lépés.”

Vettelt megkérdezték, hogy a Ferrari idei gyengéi miatt vállal-e nagyobb kockázatot. “Nem. Értem, hogy honnan jöhetett ez, de múlt héten eleget beszéltem arról, mi történt, nincs már mit elemezni.”

“Versenyzőként igyekszünk mindent kihozni az autóból. Néha túlerőltetjük és túl keményen nyomjuk, de ez normális, teljesen emberi. Máskor nem nyomjuk eléggé, szóval meg kell találni az arany középutat.”

“Igen, kockázatos volt, amire elszántam magam, és nem is jött be. Természetesen ez elég rosszul jött Nicónak, mert semmit nem tehetett, fel is hívtam egyből, és elmondtam, én hogyan láttam az eseményeket. Néha előfordul ilyesmi.”