F1: Hamilton viccet csinált a sajtótájékoztatóból

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.10.06. 12.56

Lewis Hamilton a sajtó számos képviselőjét felbosszantotta azzal, hogy Szuzukában a sajtótájékoztatón a telefonját babrálta, tett az egészre.

F1: Hamilton viccet csinált a sajtótájékoztatóból

Lewis Hamilton számára ugyanakkora áldás a Twitter, az Instagram és a Snapchat, mint bármelyik tizenévesnek, a Mercedes háromszoros világbajnoka a Japán Nagydíj versenyzői sajtótájékoztatóján pedig úgy is viselkedett, mint egy neveletlen tini – a telefonját babrálta, fotózgatott, posztolgatott, míg az újságírók igyekeztek a munkájukat végezni.

Hamilton önmagát és pilótatársait fotózta, majd a képeket “vicces” szűrőkkel megbolondítva azonnal posztolta is a Snapchatre, kommentárként pedig a sajtótájékoztatóra utalva hozzáfűzte: “kihalok ettől a szartól”.

Amikor megkérdezték, mit babrál a telefonjával, így felelt: “Csak kitolok néhány snapet a pilótákról, vicces! Ember, nagyon-nagyon régen csinálom már ezt, mindig ugyanaz megy. Fel kell pörgetni valami újdonsággal.”

hamilton_szuzuka

A helyszínen lévő kollégák nem vették jó néven a címvédő viselkedését.

“Egyetértek vele, hogy az FIA-sajtótájékoztató formátuma elég statikus, de ez védhetetlen. Amellett, hogy tiszteletlenség (így viselkedni), tényleg jó ötlet csúnya szavakat használni a közösségi médiában? Szerintem nem jó példa a gyerekeknek” – írta a The Sun tudósítója, Ben Hunt.

A The Times veterán F1-es szakírója, Kevin Eason sem volt oda a 31 éves versenyző produkciójától: “Az ember azt hinné, hogy a világbajnok képes lerakni a telefonját és egy kicsit jobban odafigyelni a hatalmas japán közönség kedvéért.”

Kommentek

Itt tudhatod meg, hogy kitiltották-e Budapestről az autódat

Ha csak valamilyen hirtelen szél el nem fújja a fővárosra ült szmogfelhőt, akkor holnap életbe lép a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten. Ez a legfontosabb amit tudni kell.

Nem kap új elnöki limuzint Donald Trump

Úgy tervezték, hogy a friss fejlesztésű Cadillac a beiktatással egy időben debütál, de most mégis úgy tűnik várni kell pár hónapot az elnöki szörnyeteg érkezésére.

Tom Hanks különleges guruló ajándékot kapott

Tom Hanks budapesti tartózkodása alatt több Kispolskit és világhírűvé tett, előszeretettel fotózkodott a lengyel gyártású kisautóval. Ez a szokása most érdekes fordulathoz vezetett.

Levágom a kezed, ha még egyszer autóhoz nyúlsz

Prestige Intimidator – így nevezi a Jeep Wranglerhez készített optikai átépítő csomagját a Voltron Motors. Félelmetesnek tényleg félelmetes, de hol marad a presztízs? És a jó ízlés?

Emlékeznek még erre: Geráppááá!?

Régi, emlékezetes autós reklámok után kutatva bukkantunk erre a műre. Annak idején, ha egyszer a gondolataink közé fonta magát, már lehetetlen volt onnan kitörölni.

Hétfőn kitilthatják az öreg autókat Budapestről

Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten a főpolgármester; hétfő reggel 6 órától tilos olyan gépjárművel közlekedni a fővárosban, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0, 1, 2, 3, 4, vagy amelynek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.