F1: A Renault nem meri elengedni Magnussent

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.10.04. 14.30

A Renault csúnyán húzza-halasztja a 2017-es pilótafelállás rendezését: Kevin Magnussent egyelőre sem szerződtetni, sem elengedni nem merik.

A Renault a 2016-os idény előtt, a Lotustól örökölt Pastor Maldonado kidőlése után igazolta a McLarentől kurtán-furcsán ejtett Kevin Magnussent, azonban kezdettől világos volt, hogy mind ő, mind a szintén a Lotus örökségének számító Jolyon Palmer is csak átmeneti megoldásnak számít, a későbbi teljesítmény és a pilótapiac helyzete együttesen határozza majd meg a jövőjüket.

A csapatnak szeptember végéig volt opciója Magnussen szerződésének meghosszabbítására, de nem siettek az élesítéssel, a dán pilóta pedig nem is titkolta elégedetlenségét, jelezte, hogy amint lejár a határidő, bármilyen épkézláb ajánlatot megfontol.

A Renault azonban egyelőre még nem áll készen arra, hogy elengedjék a versenyzőt, két héttel, október 1-jéig kitolták a határidőt.

“A Renault megkérdezte, meghosszabbíthatnánk-e az opció határidejét. Beleegyeztem” – árulta el Magnussen.

A francia gyártó 2017-re szeretné az idén a Manornál melegítő Esteban Ocont az egyik autójába ültetni, a másikba pedig egy olyan tapasztalt, tehetséges versenyzőt, mint Nico Hülkenberg, Valtteri Bottas vagy Carlos Sainz, Magnussent arra az esetre tartogathatják, ha egyiküket nem sikerül megszerezni.

Kommentek

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

Transitokkal küzd London levegőjéért a Ford

A Ford szerint nagyban csökkentené a városban, csúcsidőben futkorászó furgonok villanyosítása a levegő minőségének javulását.

Hiánypótoló oktatóvideó: hogyan töltsük fel az Alfa 4C-t ablakmosóval

Három elemből álló tölcsér és csavarhúzó is szükségeltetik ahhoz, hogy ablakmosóval töltsük fel a gyönyörű Alfa Romeo 4C-t.

Könnyfakasztóan csodálatos, V12-es motorpornó egy Toyota orrából

Ritkán látni ilyen formában a Toyota csodálatos V12-es motorját, pedig a hangja mellett a látvány is szívet melengető.

Szállítórobotokkal kacérkodik a Mercedes-Benz

Mit keresnek a robotok egy Sprinter rakterében? Hány szállítórobotot képes elnyelni egy furgon? Mindkét kérdést megválaszoljuk!

Így néz ki egy csoportos autómentés Oroszországban

Az oroszok senkit nem hagynak az út szélén, ha kell kézi erővel húzzák ki a bajba jutott autóst.

Ilyen az, amikor nem múlik el nyomtalanul a gyerekkor

Gigantikusra nőtt, V8-assal hajtott játékszerrel ment vásárolni ez az amerikai bácsi

Luxusautó gyűjteménnyel együtt eladó ez a hatalmas villa

Hatalmas luxusvilla 250 millió dollárért keres új gazdát, benne medence és mozi mellett pazar autógyűjtemény is található.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.