Az Auto, Motor und Sport szerint a legnagyobb változás, hogy jövőre már nem lehet halmozni úgy a motorokat, ahogy eddig. A Mercedes Lewis Hamiltonnal, a McLaren Fernando Alonsóval játszott el sokszoros motorcserét Spában, ők így betáraztak motorokból a szezon hátralévő részére, halmozott büntetést viszont nem kaptak ezért.

A trükközésnek azzal próbálnak véget vetni, hogy a büntetési rendszert nem módosítják ugyan, “érvényesnek” viszont csak az utolsó motorcsere számít majd. Vagyis csak az utoljára beszerelt motort lehet a későbbiekben is használni, a korábbiak kiesnek a keretből.

Módosítják a veszélyes kiengedés fogalmát, illetve szabályba foglalják az állórajtokat. Utóbbi azt jelenti, hogy többé nincs safety caros rajt: ha a körülmények (eső) miatt el is kell indulnia a mezőnynek a biztonsági autó mögött, a körözés csak ideiglenes lehet. Ha minden adott a verseny elindításához, a safety car kiáll, a mezőny pedig állórajttal indul.

Tekintettel arra, hogy jövőre teljesen új autók jönnek szélesebb gumikkal, az első öt versenyen a Pirelli válogatja össze a gumikeverékeket, minden csapat ugyanannyit kap minden gumiból.

Az FIA Motorsport Világtanácsa szerdán kora este kiadott közleményében hivatalosan is bejelentette a módosításokat, a fentiek mellett azonban a versenyzők sisakjára vonatkozó előírás is változott: lazításként a pilóták egy általuk választott versenyhétvégén az állandótól eltérő festést viselhetnek, valamint akkor is változhat a minta, ha a versenyző az idény közben csapatot vált.