A Mercedes-csapathoz 2013 elején érkezett Toto Wolff Nico Rosberg 22 futamgyőzelméből 21-nél jelen volt, de azt mondja, sosem látta még olyan erősnek a német pilótát, mint most, a szingapúri hétvégén:

“2013 óta ismerem Nicót, de sose volt még ennyire jó, mint ezen a hétvégén. Szokás mondogatni, hogy Lewisnak elképesztő a tempója, de most pontosan ezt láttuk Nicótól is. Észbontóan gyors volt, az időmérőn hat tizedet adott a másodiknak Szingapúrban, ahol nem szokás ilyet csinálni. Aztán a versenye is ugyanilyen jó volt, nagyszerűen rajtolt és végig uralta a futamot, míg épp Lewisnak nem volt valami sima hétvégéje” – magyarázta a verseny után.

“Ő rosszul kezdett, aztán nem is sikerült magára találni, pedig ha Szingapúrban nem mész elég kört az edzésen, nincs meg a beállítási irány, az kész ördögi kör. Az edzéstől lejtőre került. Szingapúrban kulcsfontosságú az önbizalom, de ha a csapattárs akkorát villant, mint Nico tette, akkor kemény dió…”

szing_f1_21

A nyári szünetet Hamilton 19 pontos előnnyel kezdte, de az eddigi három őszi futamon Rosberg lendületet vett, három győzelemmel ledolgozta a hátrányt, Szingapúrban vissza is vette a vezetést. Wolff kíváncsian várja, mi lesz a folytatás:

“Emlékszem, hogy néhány héttel ezelőtt még Lewis lendületéről beszéltünk, aztán hirtelen itt egy óriási hétvége Nicótól. Két hét múlva Malajziában meglátjuk, marad-e ez vagy megint változik a helyzet.”