F1: A Pirelli az ászokat kéri a Mercedestől

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.09.13. 14.34

A Pirelli nagyfőnöke szeretné, ha a Mercedes is az állandó versenyzőit küldené a 2017-es gumik tesztelésére, Lewis Hamiltont és Nico Rosberget akarják.

F1: A Pirelli az ászokat kéri a Mercedestől

A Pirelli három nagycsapat, a Ferrari, a Red Bull és a Mercedes segítségével bonyolítja a 2017-es abroncsok fejlesztését célzó tesztjeit, ez a három alakulat épített ugyanis a jövő évi aerodinamikai szabályokhoz igazított öszvért a 2015-ös modelljeiből.

A Ferrarinál Jean-Eric Vergne és Esteban Gutierrez mellett mindkét világbajnok állandó versenyző, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen munkába állt már a teszteken, a Red Bull viszont “csak” a tesztpilóta Sebatien Buemit, a Mercedes pedig Pascal Wehrleint küldte pályára.

A Pirelli-vezér Marco Tronchetti Provera azt mondja, a többiektől is az ászokat várná, közös érdek, hogy a versenyzők végezzék a tesztet.

“A Ferrari elküldte a legjobb pilótáit, felteszem és remélem, hogy a többiek is így tesznek majd! Elsődleges fontosságú, hogy a legjobb versenyzők dolgozzanak. A tempó változásai miatt a legjobbaknak kell kitesztelniük a gumikat. Nekik van meg az érzékük ehhez. Egyelőre nem szerepelnek a menetrendben, de én nagyon szeretném az ő neveiket is ott látni” – magyarázta az Autosportnak a cégvezér.

Kommentek

Ismét csökken az üzemanyagár

A Mol szerdán is csökkenti az üzemanyag árát.

Versenyműszerfal a Fordtól

Minimalista, motorsport ihletésű műszeregység tájékoztatja a Ford GT szerencsés tulajdonosait a pillanatnyi állapotokról.

Trump megfenyegette a német autógyártókat

A nagy német autógyárak részvényei egy-másfél százalékkal gyengültek a hétfői tőzsdei kereskedés kezdetén, miután a rövidesen hivatalba lépő, megválasztott amerikai elnök 35 százalékos importvám kivetéséről tett említést egy hétvégi lapinterjúban.

Ezek az év legjobb új autói

A brit autós sajtó egyik meghatározó oszlopa, a What Car? minden évben megválasztja a legjobb újdonságokat. Így tettek idén is.

Bosszút állt, de ő szívta meg és a jogsija is ugrott

Picit ideges lett a MINI-s, mert a kamion besorolt elé. Húzott egy merészet, aztán nem ő nevetett a végén.

Hótakarítás, ahogy még sosem láttad

Gyors, hatékony és nem karcolja össze a fényezést. Persze ehhez az kell, hogy 30 ezer wattnyi hangtechnika pihenjen az autóban.

Filmbe illő balesetet szenvedett egy Škoda

Nekünk a Végső állomás ugrott be elsőre, annyi a különbség, hogy itt senki nem halt meg. Kész csoda!

A magyarok kételkednek az önvezető autókban

A magyarok nagy része reálisan látja a közlekedésben várható technológiai fejlődést – derül ki a K&H biztos jövő indexéből.

F1: A Williams elengedi Bottast

A Williams csapatvezetője félhivatalosan bejelentette, hogy Valtteri Bottas lesz Nico Rosberg utódja a Mercedesnél. Napok kérdése, hogy végleg lezáruljon a kérdés.

Vízen jár a legerősebb Lexus

Két darab Lexus V8-as motor hajtja a japán luxusmárka legújabb tanulmányát, amely ha megvalósulna, a márka legdrágább terméke lehetne.

Versenyautó épült a Teslából, iszonyat, mire képes

Egymárkás versenyszéria indul, az alapot a világ legjobb gyorsulású személygépkocsija adja. El tudod képzelni, mit tud? Nem, nem tudod.

Autók, amiket nem érdemes ellopni

Az ezüst színű német autókon túl is van élet. Az igazi egyéniségek ezek közül választanak autót

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.