F1: Verstappen már a legnépszerűbb pilóta?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.09.09. 11.38

A Red Bull motorsportfőnöke nem spórol a dicsérettel, ha Max Verstappenről van szó, az ifjonc már-már a Forma-1-es megváltó.

F1: Verstappen már a legnépszerűbb pilóta?

Max Verstappen májusi Red Bull-os előléptetése óta futamot nyert, dobogós helyezéseket hozott, összességében a jó szerepléssel bizonyította, hogy megérdemelten ültették a nagycsapat autójába, azonban agresszív, olykor veszélyes vezetési stílusa, tiszteletlen, kamaszos megszólalásai bőséges kritikát is vonzottak.

A Red Bull pilótaprogramját (is) igazgató Helmut Marko a Forma-1 hivatalos oldalának adott interjújában viszont semmilyen negatívumot nem ismer el a “csodagyereket” illetően.

“Talán hiányoznak manapság az erős karakterek, emellett vannak az utolsó köreiket futó pilóták, akik panaszkodnak Maxra, a biztonságra, akármire és bármire. Max képében egy igazán fiatal, erős elképzelésekkel rendelkező pilótánk van, aki nem fél megszerezni, amit akar, nem fél hajtani a sikerért. A nézői reakciók pedig őt igazolják. Megkockáztatom, hogy mostanra ő a mezőny legnépszerűbb versenyzője világszerte” – magyarázta az osztrák szakember.

belg_f1_fut_20

“Egyetlen kritika sem jogos. Max egyszerűen egy másik szintet képvisel. Mindene megvan ahhoz, hogy világbajnok legyen majd, és egyszerűen mindent megtesz azért, hogy ez meg is valósuljon. Persze egyeseket talán meglep, hogy ebben a kemény védekezés és az előzés is benne van. De ha valami komoly gond lenne vele, a versenybírók megbüntették volna.”

Verstappen három hét múlva, szeptember 30-án ünnepli majd 19. születésnapját.

Kommentek

F1: Alonso így izmozott Hamiltonnak

Fernando Alonso az Ausztrál Nagydíj előtt még egészen jó kedvében volt.

F1: A Mercedes orrára koppintottak

A nemzetközi sportsajtó Sebastian Vettel és a Ferrari sikerétől hangos a Forma-1-es idénynyitó, a melbourne-i Ausztrál Nagydíj másnapján.

F1: A McLaren kikéri magának a mercis pletykát

A McLaren szerint szó sincs arról, hogy a csapat fontolgatná a Honda kipöckölését a versenyképesebb Mercedes-motorért cserébe.

F1: Räikkönen nem bírja a tempót?

Kimi Räikkönen nem volt igazán versenyképes az Ausztrál Nagydíjon, a Ferrarinál többet várnak tőle, de vajon képes lesz-e hozni?

Tipikus példája a “megkímélt BMW, nyugdíjas orvostól eladó” hirdetésnek

Látszólag nem lett baja az autónak, de xDrive ide vagy oda, ezt akkor sem erre találták ki. Ez kínzás.

Tanult hibájából a Mazda

A CX-5 második generációjára helyretette az elsőnél elkövetett tévedését a Mazda. És még persze sok mást is.

F1: Az újonc is beszólt a McLarennek

Fernando Alonso után újonc csapattársa, Stoffel Vandoorne is azt nyilatkozta, hogy a McLaren-Hondáé a leglassabb autó a mezőnyben.

Tarlós István felébredt a kómából

A magyar közlekedési szankcionálás rendszere (magyarul: a büntetések) kilenc éve romlott el teljesen, amikor még Gyurcsány kormánya kitalálta az objektív felelősség nevű baromságot. Tarlós hol volt eddig, hogy ezt csak most vette észre?

Ismét csökken az üzemanyag ára

Szerdán folytatódik az üzemanyag árának csökkenése, ezúttal a gázolaj lesz olcsóbb.

Darth Vader egyszerűen kamionná vált

Egy dizájner olyan Kamazt gondolt ki, melyre legszívesebben már most felülnénk, mert ötvözi a versenykamionokat és az űrhajókat.

F1: Hamilton nagyon ráizgult az idei szezonra

Lewis Hamilton az idénynyitó Ausztrál Nagydíj után úgy fogalmazott, hogy az idei szezonban a legjobbak csapnak össze a vb-címért.

F1: Vizsgálják a melbourne-i pályainváziót

Bár egyesek ünnepelték, hogy a nézők az Ausztrál Nagydíj leintése után bemehettek a pályára, a Nemzetközi Automobil Szövetség kivizsgálja az egyértelműen veszélyes esetet.

Bicikli 11 millióért, nooormális?!

A jacht után most itt a Bugatti-kétkerekű: a PG bringája műszakilag is odateszi magát, de 39 ezer dolláros ára azért így is magas.

Hemzsegnek az 50 ezres kanyarok Budapesten

Mutatjuk, hol kaphatsz súlyos büntetést Budapesten, ha egy kicsit nem figyelsz, vagy nem követed a szabályokat.

Munkagéppel mennek a tüntetők ellen a rendőrök

A szomszédos Szlovákiában fejlesztik a jövő rendőrségi oszlatójárművét. A Božena Riot az építőipari és mezőgazdasági munkagépek ketrecharcos unokatestvére.

Ez minden idők legmagabiztosabb parkolóból történő kiállása

Hogy tudott innen így kiállni? Oda egy hajszál nem fért volna! Hozzáért vagy nem ért hozzá? Megannyi kínzó kérdés!

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.