Felipe Massa egy héttel ezelőtt Monzában jelentette be, hogy az idény végén távozik a Forma-1-ből. 15 F1-es szezon után a brazil simán hátradőlhet és élvezheti az életet, de valószínű, hogy ennél azért többre vágyik.

Nem, nem valószínű, hogy az amerikai Indycarba menne, és haza, Brazíliába sem vágyik honfitársa, Rubens Barrichello mellé az ottani stock car-szériába.

“Brazíliát nem tekintem opciónak sem a versenyzés, sem az állandó lakhely szempontjából. Talán egy-két versenyen részt vehetek a móka kedvéért, de a bajnokságban nem indulnék” – mondta az UOL Esportének a családjával Monacóban élő Massa.

“Vannak más frankó szériák, ott a WEC, a DTM, esetleg a Formula E. Ráérek ezen gondolkodni. Semmi nem kényszerít, rajtam múlik, mit csinálok. Fogalmam sincs, hogy fogok-e versenyezni a jövő évben vagy sem, de ha igen, akkor számomra érdekes és alkalmas sorozatnak kell lennie.”

Massa azt gyakorlatilag kizárta, hogy a csapatirányítás területén dolgozzon tovább a Forma-1-ben, és a kamera elé, mikrofon mögé sem szeretne kerülni.

“Nem tudom magam elképzelni valamilyen műszaki beosztásban egy csapatnál, ahogy sajtós szerepben sem. Sosem vágytam ilyesmire. De nagyon is tudnék nagykövetként márkákat képviselni, rendezvényeken részt venni. Ha vállalnék is tévézést, az csakis alkalmi lehetne, egy-egy verseny itt-ott, ugyanis ez nagyon nem vág egybe azzal, amiket most szeretnék.”