Max Verstappen rengeteg kritikát kapott a Belga Nagydíjon bemutatott manőverei miatt, a holland tinit azonban nem lehet csak úgy rendre utasítani. Verstappen világosan megmondta, hogy nem hajlandó változtatni a stílusán, minden bírálójának visszaszól.

Így járt Niki Lauda is, aki Spa után azt mondta Verstappenről, hogy aki így vezet, az pszichiátriai eset, és kezeltetni kellene az agresszióját.

“Ha én megyek [a pszichiátriára], akkor együtt kellene mennünk!” – szólt vissza pimaszul Laudának Verstappen. “A kritikák nem sokat jelentenek számomra: a pályán teszem a dolgom, ahogy eddig.”

“Egyes akciókat lehet kritizálni, de azt hiszem, ideje, hogy mindenki hozzászokjon ezekhez.”

Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét lenyűgözte, hogy Verstappen milyen jól kezelte a Belgium után kapott kritikákat, szerinte ezeknek nyomuk sem volt Monzában.

“Semmilyen hatást nem láttam rajta” – mondta Horner. “Nyilván mindent elraktározott, de még fiatal, különböző impulzusok érik, amelyekből folyamatosan tanul. Olyan, mint egy tipikus 18 éves, aki nem hajlandó változni csak azért, mert valaki azt mondja neki, hogy kellene.”

“Mentálisan van olyan erős, mint a jelenlegi csúcspilóták a mezőnyben.”