Alonso: Monzában nincs esélyünk, utána beindulunk

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.09.02. 14.35

Fernando Alonso figyelmeztet, hogy az Olasz Nagydíjon nem várható a McLarentől a spáihoz hasonló eredmény, azonban utána erősek lehetnek.

Alonso: Monzában nincs esélyünk, utána beindulunk

Bár a spa-francorchamps-i pályán sokat számít a motorerő, a kanyargós második szektorban az ezen a téren gyengébb autó is sokat hozhat, ennek volt köszönhető az, hogy a McLarennal Jenson Button az időmérőn a Q3-ba jutott, míg a kvalifikáción műszaki hiba miatt nem futó Fernando Alonso meg tudta tartani 7. helyét, miután a futam elején szerencsésen az élmezőnybe keveredett.

A remek belgiumi eredmény ismétlését azonban nem érdemes várni Monzában a McLarentől, figyelmeztet Fernando Alonso, vigaszként azért jobb formát ígér a szezont hajrájára.

“Nagy meglepetés lenne, ha itt is pontot tudnánk szerezni. Spában a második szektor miatt Jenson még akkor is 10. lehetett volna, ha Lewis (Hamilton) normálisan kvalifikál. De itt szerintem lehetetlen a Q3, aztán majd meglátjuk, mi lesz a futamon, de nagy meglepetés lenne a pontszerzés” – mondta a spanyol.

Az Olasz Nagydíj után jön az újabb tengerentúli szakasz Szingapúrral, Szepanggal, Szuzukával, Austinnal, Mexikóvárossal Interlagosszal és Abu-Dzabival. Alonso szerint több helyszín is feküdhet majd nekik, akár a harmadik erő is lehetnek:

“Nem is csak Szingapúr, hanem szerintem Austin és különösen Abu-Dzabi lehet nagyon jó nekünk. Szingapúrtól már tavaly is sokat vártunk és egész jól is mentünk, de Austinban és Abu-Dzabiban sem volt rossz. Szerintem idén is így lehet. Igyekszünk közvetlenül a Red Bull mögé érni.”

Kommentek

Így indul egy Ikarus kemény 20 év állás után

Egy villanásnyi jelenet a polgári csirketelep életéből, ahol régi magyar csodák születnek újjá.

Veszélyes játék az egynapos autópálya-matrica

Nem ért egyet a személygépkocsik és motorkerékpárok esetében a napi autópálya-matrica bevezetésével a Magyar Autóklub, mert azt a jelenleginél lényegesen drágább kilométer-arányos autópályadíj előszobájának tartja.

Ezért jobb a busz, mint az autó

Hétfő óta több nagyvárosban, köztük Budapesten is szmogriadó van érvényben. Ezzel kapcsolatban megint felerősödtek a busz kontra autó viták.

Azért ezen a szmogriadón még volna mit finomítani

Eltelt az első idei szmogriadós nap. Nem csalódtunk benne, ugyanolyan átgondolatlan, zűrzavaros és a legkevésbé sem felhasználóbarát, mint úgy általában a teljes hazai közlekedésszabályozás.

F1: 1000 lóerőig jut a Honda?

A Honda 2017-re teljesen újratervezte Forma-1-es erőforrását, de az idei elvárások tekintetében nagyon óvatosak.

Sose volt még egyszerűbb a parkolás és matricavásárlás

Bár fizetni mindig nyűg, azért jó, ha villámgyorsan, zökkenőmentesen zajlik le a tranzakció. Ma már rengeteg lehetőség van arra, hogy sorban állás nélkül könnyítsünk a pénztárcánkon.

Felrobbanhat idén a magyar használtautó-piac

A használt autók éve lesz az idei: míg 2016-ban a magyarok 8 százaléka vásárolt autót, addig idén a lakosság 14 százaléka tervezi ezt.

Tavaly megállt a Forma-1 hanyatlása

2016-ban hétéves trend szakadt meg, a Forma-1 televíziós nézettsége a tavalyi évben nem csökkent tovább.

Új motort kap a Toyota kisautója

A jelenlegi 1,3 literes benzinmotort új fejlesztésű másfél literes váltja a következő generációs Toyota Yaris orrában. Számottevően takarékosabbnak ígérik.

Crossoverként tér vissza a Mitsubishi sportkupéja

Állítólag Mitsubishi Eclipse néven kerül piacra a japán márka új városi crossovere. Merész lesz, és talán hibrid is.

Forma-1-es fejes lett Ross Brawn

A Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty Media Ross Brawnt tette meg az F1 sportért felelős ügyvezető igazgatójának.

Félretájékoztatták az autósokat, nincs 150 ezres bírság

Hétfő reggel óta él Budapesten a szmogriadó riasztási fokozata, ami rengeteg autóst érint. A hivatalos híradásokban megjelent 150 000 forintos maximális bírság elrettentő, ezért utánajártunk a büntetési tételeknek.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.