Lewis Hamilton pillanatnyilag 55 – 35-re vezet Fernando Alonso előtt, ami az erőforrás-részegységek cseréje miatt járó hátrasorolásokat illeti, de vasárnap délutánig a mclarenes spanyol még “javíthat”.

Alonsónál a pénteki első edzésen fedeztek fel vízszivárgást a vadonatúj fejlesztésű Honda-egységben, így a csapat a büntetéseket is vállalva még újabb elemek szerelt be, azonban az időmérőn ezek is felmondták a szolgálatot, a spanyol a kivezető körén kénytelen volt félreállni. Újabb büntetések várhatnak rá, vasárnapra mindössze a célba érést tűzte ki a spanyol:

“A harmadik edzés után felfedeztünk egy hibát, de nem volt elég idő arra, hogy az időmérő előtt rendesen kivizsgáljuk. Az időmérőn talán 500 métert mentem, szóval valami tényleg elromlott. Most legalább lesz időnk, hogy megint kicseréljük az erőforrást. Így is, úgy is az utolsó helyről indulok, szóval az a fő, hogy problémamentesen célba érjek.”

belg_f1_54

Csapattársa, Jenson Button sokkal jobban szerepelt, bejutott a Q3-ba, a 9. helyet szerezte meg. Az angol 2012-es spái pole-jához hasonlította a mostani szereplést.

“Ennél jobb nem is lehetett volna. Itt általában elég jól megyek, a Q2-as köröm pedig volt olyan jó, mint a 2012-es itteni pole-köröm. Egyértelműen nem számítottunk arra, hogy itt a 9. helyen végezhetünk. A legutóbbi futamon a 11. vagy 12. helyet hoztuk, pedig az a pálya (Hockenheim) jobban feküdt nekünk.”

“Szóval ezen a komoly kihívást jelentő pályán, ahol tavaly egy másodpercet kaptunk az utolsótól is – megszerezni a 9. helyet komoly fejlődést mutat. Azt kell mondanom, hogy a karrierem egyik legjobb köröm volt. A versenytempónk pedig még jobb is, mint az egykörös. Nem titok, hogy másoknál nagyobb leszorítóerővel megyünk, de a hosszabb etapon kiszámítható a tempónk, meglátjuk, hogy holnap lehet-e egy jó versenyünk.”