F1: Alonso meglepetést remél Belgiumtól

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.08.23. 09.48

Fernando Alonso szerint a McLaren idén már a spái pályán is versenyképes lehet, ha a szerencse is melléjük áll, a Belga Nagydíjon is jó eredményük lehet.

F1: Alonso meglepetést remél Belgiumtól

A Belga Nagydíj a McLaren-Honda számára a 2015-ös idény egyik mélypontja volt, Fernando Alonso és Jenson Button is az időmérő első szakaszában búcsúzott, a versenyen pedig csak a sereghajtó Manor autóit tudták megverni.

Idén azért már jóval versenyképesebb a wokingi csapat, Alonso reméli, hogy a javulás eredményei a hosszú, a motorerőt jutalmazó spa-francorchamps-i pályán is megmutatkoznak.

“Spában erős csomagra van szükség mind a teljesítmény, mind a megbízhatóság szempontjából. A kör több mint 70 százaléka padlógázas, ami már önmagában kihívást jelent. Azonban az elmúlt futamok megmutatták, hogy a papíron számunkra nem kedvező pályákon is is képesek voltunk meglepni még önmagunkat is az ellenfelekhez viszonyított teljesítményünkkel.”

“A központban számított adatok elég jól egybevágnak a pályás tapasztalatainkkal, szóval bízom benne, hogy továbbvihetjük majd a lendületet, a maximumot hozhatjuk majd ki a hétvégéből. Spa mindig nagy kihívás, de ha sikerül mindent összehoznunk, pozitív hétvégénk lehet. Nem lesz könnyű futam, de ahogy mindig, most is mindent beleadok, hogy pontot szerezzünk.”

Alonso kiemelte, hogy a jó eredmény eléréséhez fontos lesz olyan pozícióban lenni, amelyből kihasználhatják mások esetleges bajait, a váratlan fordulatokat.

“Spában sok mindenre kell figyelni: a stratégiára, a gumikra, a fogyasztásra, a motorkezelésre és persze az időjárásra is. Itt mindig történik valami váratlan, jön valami drámai fordulat a versenyen, bízom benne, hogy képesek leszünk kihasználni ezeket!”

Kommentek

Ime az új Citroën C3, ami nem csak feltűnő

Az utóbbi években nem volt ennél fontosabb típus a francia márkánál, az egyedi stílussal hódító C3-nak a városi kisautók népes mezőnyében kell helyt állnia.

Jön az elektromos Master

Nem lesz átlagon felüli a hatótávja, de azért megpróbálkozik vele a Renault az európai piacon.

Házon belül kap konkurenst a Kia Soul

Városicrossover-tanulmányt készít elő a Kia. A Provo koncepcióautó szellemi utódja ősszel léphet színre.

F1: A Ferrarival együtt jön az új McLaren

A McLaren-Honda is bejelentette 2017-es modelljének leleplezési időpontját, a Ferrarival egy napon mutatják majd be új autójukat. Régi-új szín kerülhet a járgányra?

F1: Hivatalos, hogy Wehrlein a Saubernél folytatja

A Sauber hivatalosan is bejelentette 2017-es felállását. Ahogyan arra hetek óta számítani lehetett, Pascal Wehrlein lesz Marcus Ericsson csapattársa.

F1: A szezon közepétől nyerhet a Red Bull

A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz csak a 2017-es idény közepétől vár futamgyőzelmeket csapatától. A Renault-n múlik, mennyire lesz sikeres az alakulat.

Ismét csökken az üzemanyagár

A Mol szerdán is csökkenti az üzemanyag árát.

Versenyműszerfal a Fordtól

Minimalista, motorsport ihletésű műszeregység tájékoztatja a Ford GT szerencsés tulajdonosait a pillanatnyi állapotokról.

F1: A McLaren idén sem célozza a bajnoki címet

Fernando Alonso ugyan már nagyon szeretne a győzelmekért, a bajnoki címért versenyezni, de a McLarennél idén az első négybe jutás a cél.

F1: “Azt hittem, Nico még mindig részeg”

A Forma-1-es legenda Gerhard Berger még most sem igazán fogta fel, hogy Nico Rosberg világbajnokként a visszavonulást választotta.

Trump megfenyegette a német autógyártókat

A nagy német autógyárak részvényei egy-másfél százalékkal gyengültek a hétfői tőzsdei kereskedés kezdetén, miután a rövidesen hivatalba lépő, megválasztott amerikai elnök 35 százalékos importvám kivetéséről tett említést egy hétvégi lapinterjúban.

Ezek az év legjobb új autói

A brit autós sajtó egyik meghatározó oszlopa, a What Car? minden évben megválasztja a legjobb újdonságokat. Így tettek idén is.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.