F1: Alonso szerint jövőre erősebb lesz a Ferrari

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.08.12. 13.30

Fernando Alonso sokadszor is elmondta, hogy nem bánta meg a Ferraritól való távozását. Jövőre szerinte erősebbek lesznek az olaszok.

F1: Alonso szerint jövőre erősebb lesz a Ferrari

Noha a Ferrari az idei szezonnak vb-esélyesként futott neki, a csapat már csak a harmadik helyen áll a konstruktőri versenyben, és nem tűnik úgy, hogy lesz esélye előrébb lépni.

Fernando Alonso így sokadszor is elmondhatta, hogy nem bánta meg a csapattól való távozását, mert sem tavaly, sem az idén nem lett volna esélye a bajnoki címre.

“2015 és 2016 a hatodik és hetedik évem lett volna bajnoki esélyek nélkül. Jól akartam érezni magam, nem akartam fájdalmat, szóval én döntöttem így” – mondta Alonso.

A spanyol szerint Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen egyelőre nem türelmetlenek a kudarcok miatt. “Sebastian és Kimi jól kijönnek egymással, biztos vagyok benne, hogy noha nincs elérhető távolságban a bajnoki cím, élvezik a versenyzést. És úgy gondolom, jövőre ennél erősebbek lesznek.”

“Furcsa dolog ez, mert talán az idén is jobbak, mint tavaly voltak. De mindenkinek nehéz a Mercedes ellen harcolni, ez nem csak a Ferrari problémája. A Mercedesnek akkora az előnye, hogy csak a jövőre érkező szabályváltozások keverhetik meg újra a kártyákat.”

“Biztos vagyok benne, hogy a Ferrari újra erős lesz.”

Kommentek

Lauda: Bottas máris bizonyított

A Mercedes-csapat elnöke az Ausztrál Nagydíj után úgy látja, hogy jól választottak Valtteri Bottasszal, a finn elődje, Nico Rosberg szintjén van.

F1: Hamilton dobta az edzőjét

Lewis Hamilton a 2017-es idényre megvált trénerétől, mostantól a saját elképzelései szerint edz, de motiváltabb, mint bármikor.

F1: Alonso így izmozott Hamiltonnak

Fernando Alonso az Ausztrál Nagydíj előtt még egészen jó kedvében volt.

F1: A Mercedes orrára koppintottak

A nemzetközi sportsajtó Sebastian Vettel és a Ferrari sikerétől hangos a Forma-1-es idénynyitó, a melbourne-i Ausztrál Nagydíj másnapján.

Jön a 30-as korlátozás lakott területeken?

Violeta Bulc, az Európai Unió közlekedésért felelős biztosa szerint érdemes lenne szigorúbban korlátozni a sebességet lakott területen.

Ezt a vizsgát soha nem fogja elfelejteni egyik tanulóvezető sem

Amikor az oktató közli, hogy a vizsgán egy másik autót fognak vezetni, már ott elkezdődik a para, aztán meglátják milyen autó, és picit kikészülnek.

Életveszélyes előzés után bosszúálló üldözés Békésben

Többször írtunk már a defenzív vezetési stílus életmentő hatásáról. Mert rengeteg idióta van az utakon, és ha lesüllyedünk a szintjükre, és belemegyünk egy adok-kapok szituációba, akkor azzal csak magunkat, és utasainkat veszélyeztetjük.

Harmadik üléssort kap a Honda CR-V

Az új generációs Honda CR-V fedélzetén mostantól akár heten is utazhatnak. Egyetlen bökkenő van csupán: a sokszemélyes verziót csupán egy piacon forgalmazzák.

Marad Rexton a SsangYong csúcsmodellje

Nem várta meg a világpremiert a SsangYong, idő előtt bemutatott két képet a múlt héten beharangozott nagy szabadidő-modelljéről.

Jöhet a rendszeres magyar KRESZ-vizsga

Egy hazai kutatás szerint az autósok 40 százaléka úgy látja, hogy a sofőröknek javára válna, ha időközönként újra kellene vizsgázniuk KRESZ-ből.

Ennyire olcsón még senki nem jutott hozzá Lamborghinihez, pláne nem ilyenhez

Mondjuk 5 dollárt pont megér ez a szénné égett Lamborghini Huracan. Egy fillérrel sem többet.

Fontos változás jön a rendszámoknál

Áprilistól nyílik lehetőség a közúti forgalomban a szürke rendszám­tábla kitételére azokra a gépjárművekre, amelyekre biciklitartó van felszerelve.

Brutális C-kupéval erősít a Mercedes

Az AMG C63 R egy közútra száműzött pályaversenyautó lesz, ami már úgy is hátborzongató, hogy semmit nem tudunk róla.

Figyelj, ezzel a civil autóval vadásznak a rendőrök

Már Keszthelyen és Nagykanizsán is segíti a rendőrség munkáját a két fedélzeti kamerája miatt speciális feladatokra is alkalmas felderítőautó.

Tényleg ördögtől való ez a BMW M3?

A hirdető azt mondja, igazi kuriózum, de vajon nem a márka meggyalázása, ha dízelmotort raknak a BMW M3-ba?

Így vezet villanyautót egy ralilegenda

Rauno Aaltonen a ballábfék pápája, aki még most, 79 évesen is tudja, mitől döglik a légy. A legendás MINI-s pilótát felkérte a BMW, ugyan fusson már egy kört az i3-mal, és ő megtette.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.