F1: Vettel bánja, hogy ellenszegült a csapatnak

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.07.31. 17.17

Sebastian Vettel a harmadik kerékcseréje előtt hosszú diskurzust folytatott a Ferrarival arról, hogy mikor álljon ki a bokszba. Végül a német nyert, a beszélgetés adásba kerülése miatt aztán magyarázkodott egy sort.

F1: Vettel bánja, hogy ellenszegült a csapatnak

Amikor Vettelt kihívták, világosan jelezte, hogy nem megy, mert még jónak érzi a gumikat, és különben sincs esély elévágásra senkivel szemben. A német utólag bánja, hogy nem engedelmeskedett, de az is lehet, hogy csak a csapatember énje miatt vállalta magára a dolgot – ami amúgy a legkisebb mértékben sem befolyásolta a Ferrari pocsék versenyét.

“Az autóból természetesen nehezebb megítélni, hogyan is áll a verseny, mert a versenyző csak azt látja, ami körülötte történik” – így Vettel, aki ötödikként ért célba. “Már korábban is beszélgettünk ilyen dolgokról, nem tudom, most mennyit mutattak meg belőle.”

“Még jónak éreztem a gumikat, és inkább kint akartam maradni további két-három kört, hogy biztosan ne nyúljon túl hosszúra az utolsó etap. Az elévágáshoz is kicsit messze voltunk a többiektől.”

“Nincs semmi, amiben kételkednem kellene a csapattal szemben. Közösen csináljuk végig a versenyeket. A srácok nyilván többet látnak a bokszban, mint én az autóban, ezért talán nem volt teljesen igazam, hogy kint maradtam.”

“Ez az én felelősségem, talán elengedtem egy lehetőséget. De ez teljesen normális, és nem először történt – talán csak most került adásba először.”

Ami a Ferrari versenyét illeti, Vettel azzal sem volt elégedett. “Nagyon nehéz versenyen vagyunk túl. A rajt és az első körök nagyon érdekesek voltak, de sajnos nem igazán tudtam profitálni ebből.”

“Az első etapban még egész jól néztek ki a dolgok, a tempónk nem volt rossz, de nem is volt elég jó. Aztán visszaestünk, és nem tudtunk a többiekkel menni. Főleg az egyensúllyal küszködtünk, egy kicsit túl sokat csúszkáltam.”

“Nem tartunk ott, ahol szeretnénk, sok dolgot csinálhatnánk jobban. A magam részéről megpróbálok mindent, amit tudok.”

Kimi Räikkönen a rajt utáni kavarodásban cserélt helyet Vettellel, maradt végig a hatodik – eléggé unta is a versenyt. “Egyhangú futam volt, semmi lényeges nem történt” – értékelt a finn.

“Amikor felkerültek az új gumik, jó volt az autó, aztán ahogy koptak, néha alul-, néha túlkormányzott volt az autó. Így ment végig, aztán az utolsó etapban a benzinnel is spórolnom kellett. Így nem volt sok esélyem.”

“Javítanunk kell az autón, minden területen előre kell lépnünk. Ez volt a legtöbb, amit ma tehettünk. Időre van szükségünk, kemény munkával visszatérhetünk az élre.”

Kommentek

F1: Rajzfilm készült Vettel futamgyőzelméről

Elindult az új szezon, megérkezett a MiniDrivers első rajzfilmes összefoglalója is.

F1: Dokumentumfilm-sorozatban égeti magát a McLaren

Rosszabbkor nem is készülhetne film a csapat és a versenyzők színfalak mögötti munkájáról, de a McLaren és az Amazon idén mégis erre készül.

F1: Wehrlein dicséretet, és nem kritikát érdemel

A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn keményen kritizálta azokat, akik kritikát fogalmaztak meg az Ausztrál Nagydíjtól visszalépett Pascal Wehrleinnal szemben.

A főnök még több Verstappent akar az F1-be

A Forma-1 motorsportért felelős igazgatója, Ross Brawn arról álmodik, hogy a közeljövőben még több Max Verstappen versenyez majd a sorozatban.

Ha nincs meg a sofőr, nincs büntetés – Nyilatkozott a rendőrség

Az ORFK közlése szerint a közterület-felügyelet kameráival nem lehet az objektív felelősség alapján bírságolni.

Targoncás oktatófilm, csak erős idegzetűeknek

Nagyon kel vigyázni, nehogy egy lehulló tapétavágó beleálljon a fejedbe, mikor épp leveszed a kobakot.

Különös autót fotóztak a Ferihegyi reptérnél

Olvasók küldte a fotókat, ilyet nem látni túl sűrűn itthon. Persze előfordul.

Nézd meg, hogy kell helyesen használni a körforgalmat

Remek kis animáció demonstrálja, hogyan is kell használni a többsávos körforgalmat.

Titkok az új Suzukiról

Stratégiát váltott a Suzuki: míg a kifutó Swift formaterve alig tér el elődjétől, az új jóval kevésbé hasonlít rájuk. A design részleteiről a főtervezőt kérdeztük.

Élesben veti be elektromos haszonjárműveit a Mercedes

Bár még nincs sorozatgyártásra alkalmas elektromos változat a Vitóból és a Sprinterből, mégis élesben tesztelhetik őket a következő években.

F1: Ha gyors a Ferrari, Vettel marad

A Ferrarinak akkor van a legnagyobb esélye a Sebastian Vettellel való szerződéshosszabbításra, ha gyors autót adnak alá. De mi lesz Räikkönennel a felpörgött Vettel mellett?

Kiderült, hogyan úszható meg az 50 ezres bírság

Lehet egy módja annak, hogyan kerülhető el a közterület-felügyelők által kiszabott 50 ezres bírságok kifizetése.

Durva rekord a magyar autópályákon

Az előző évhez képest 2016-ban jelentősen nőtt a bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma Magyarországon.

F1: A kis Schumacher is világbajnok lenne

Michael Schumacher fia, Mick édesapját tekinti a bálványának, így ő is szertne a Forma-1-es világbajnoki címig jutni.

BMW M8: új legenda születik

Az 5-ös és 7-es szériákkal közös padlólemezre épül a leendő BMW 8-as szuperkupé. Már az M-verzióját tesztelik.

F1-es motorértekezletre megy az Audi

Német sajtóértesülés szerint a jelenlegi motorgyártók mellett a Volkswagen-csoport egyik képviselője is ott lesz a Forma-1-es erőforrások jövőjét illető pénteki megbeszélésen.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.