F1: “Futárszolgálat” rabolta el Ecclestone anyósát

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.07.29. 11.17

Immár egy hete, hogy Brazíliában elrabolták a Forma-1 urának anyósát – néhány részlet már ismert az ügyről.

F1: “Futárszolgálat” rabolta el Ecclestone anyósát

Immár egy hete, hogy elrabolták az F1 uraként ismert Bernie Ecclestone felesége, Fabiana Flosi édesanyát, a 67 éves Aparecida Schunkot Sao Pauló-i – Interlagos kerületben lévő – otthonából.

A szomszédok beszámolói és a ház biztonsági kameráinak felvétele alapján úgy tudni, hogy a bűnözők kora hajnalban (1.20 környékén) érkeztek, futárszolgálat dolgozóinak adták ki magukat, dobozt “kézbesítettek”. Az asszony két háztartási alkalmazottjával volt otthon, mindhármukat fegyverekkel kényszerítették együttműködésre, majd Schunkot az autójukba tuszkolták és elhajtottak. A járművet 40 kilométerrel arrébb hátrahagyták, azt a rendőrök megtalálták és vizsgálják.

“Az akció részletes kidolgozottsága kétséget sem hagy afelől, hogy alapos, hónapokig tartó tervezés előzte meg. Sao Paulóban nagyon kevesen tudják, kinek a rokona is Schunk asszony. A nyomozók arra utaló információkhoz jutottak, hogy a közelmúlt, nagy értékű személyeket célzó emberrablások mögött egy európai bűnöző áll. A rendőrség ezen a szálon dolgozik” – mondta egy, az ügyet jól ismerő forrás.

fabiana_flosi_aparecida_schun

Egy névtelenül nyilatkozó rendőr azt mondta, az emberrablás mellett más lehetőségeket is vizsgálnak.

Az emberrablók 120 millió reálnak (10 milliárd Ft) megfelelő összeget követelnek angol fontban, négy tételben.

A most 85 éves, 2,4 milliárd fontra becsült vagyonú Ecclestone a 2009-es Brazil Nagydíjon ismerkedett meg mostani feleségével, a nála 43 évvel fiatalabb nő a verseny helyettes marketingigazgatója volt. 2012-ben házasodtak össze, miután az F1 ura elvált előző feleségétől, lányai anyjától, a horvát Slavica Radictól.

Ecclestone az emberrablás óta megerősítette saját és lányai, a 32 éves Tamara és a 27 éves Petra, valamint családjaik védelmét.

Kommentek

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Arab uralkodónak öltözött Felipe Massa

Royal Family Massah – írta a családjáról készült fotó alá a brazil Forma-1-es pilóta.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Szexi tánc okozott tragédiát

Meggondolatlan kamaszlány szexinek tartott táncba kezdett a közlekedő autók mellett, meg is lett az eredménye.

Üzemanyagcellás kamiont tesztel a Toyota

A Los Angeles-i kikötő és környéke extrém teherforgalmát kívánja környezetbarátabb mederbe terelni a Toyota.

Dühös tulajdonosok perelik a Teslát

Csoportos keresetet adtak be a Tesla ellen a cég kaliforniai ügyfelei. Állításuk szerint életveszélyes kísérletbe kényszerítette  őket a cég az Autpilot szoftver idő előtti aktiválásával.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.