Magyar gyerekek faggatták Nico Rosberget

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.07.24. 09.04

Gyerekek kérdéseire válaszolt a Mercedes pilótája Fóton, emellett jótékonykodott is.

Magyar gyerekek faggatták Nico Rosberget

Rendhagyó sajtótájékoztatót szerveztek a Mercedes pilótájának, Nico Rosbergnek, újságírók és tévés riporterek helyett babzsákokon ülő gyerekek kérdéseire válaszolt az időmérőn legjobban szereplő pilóta.

D__TT20160723030

A Forma-1-es versenyzők egy futamhétvégét nem csak pihenéssel és versennyel töltenek, szabadidejükben a szponzorok programjain és hasonló eseményeken jelennek meg, amik többnyire nem tartoznak a legérdekesebb tevékenységek közé. Ezért is lehet jól feldobni az ilyesmit a gyerekekkel, akik nem félnek megkérdezni olyanokat, mint hogy mit szólt Rosberg anyukája ahhoz, hogy az apjához hasonlóan pilóta lett belőle. Nico elmondta, hogy édesanyja a motorsport helyett inkább teniszezőként látta volna szívesen fiát. Ezzel ő sincs másképpen, nem engedné, hogy lánya a veszélyes autóversenyzésben tevékenykedjen.

IMG_4489

Az esemény végén pedig a futamokon használt, dedikált kesztyűjét ajánlotta fel jótékonysági célokra a Nemzetközi Gyermekmentő Alapítvány számára, aztán Dorottyával tett meg pár kört a bicikli pályán. A facebookos élő bejelentkezésében lelkesen nyilatkozott az eseményről.

Kommentek

Még idén jön a BMW új roadstere

Szépen alakul a Toyota Supra ikertestvéreként fejlesztett új Z4-es, már közúti tesztjeiket járják a prototípusok.

Koros buszokkal szállítanák az utasokat Szeged környékén

Akár 16 éves buszokat is bérelne a DAKK alvállalkozója, mely főleg Szeged környékén tevékenykedik.

Télen igazán jó a habos kefélés

Télen is fontos az autómosás, sőt talán még fontosabb mint a nyári hónapokban. De vajon milyen eredményt érhetünk el az egyszerű önkiszolgáló autómosóban szorgoskodva? Sima gőzborotva a habkefe ellen!

Ki nem találnád, mivel jár mától Schwarzenegger

Egy osztrák autóipari vállalkozás megépítette azt az autót, ami egyszerre felel meg a bennünk élő ösztönlénynek, és környezettudatos öko-egónknak. Arnold kapott is belőle egy példányt.

Már szupersportkocsikat is érint a légzsákbotrány

Ferrarikat és McLareneket is találunk a hibás Takata légzsákok miatt indított visszahívás-sorozat legújabb ütemében.

Mindig is imádtad a 007-est? Akkor ez tetszeni fog.

Ez a patent kis infografika összeszedte James Bond kedvenc autóit, és néhány tudnivalót róluk.

Ezek a legjobb használt dízelek

A brit Diesel Car magazin kielemezte a piacot, és összeállította kedvenc használt autóinak listáját. Szerintük ma ezeket érdemes megvenni Európában másodkézből.

Vidéken is tiltják az autóhasználatot

A levegő minőségének romlása miatt hétfő reggel a városi szmogriadó-bizottság elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Nyíregyházán.

F1: Évi 100 millió dollártól búcsúzhat a Ferrari

A Forma-1 új tulajdonosa eltörölné a Ferrarinak évről évre elképesztő összegeket hozó bónuszrendszert, a bevételek elosztásának egyenlősítését tervezik.

Ogier Forddal is rögtön nyert

Sébastien Ogier nyerte a rali-világbajnokság monte-carlói nyitóversenyét.

F1: Vettel egyedül leverte a világot – videó

A Race of Champions gálaversenyen Sebastian Vettel csapattárs nélkül küzdötte végig a nemzetek kupáját, amelyen hetedszerre is Németországot tette győztessé.

Limitált szériával nyit az Alfa Stelvio

280 lóerős, kétliteres turbómotorral, automata váltóval, összkerékhajtással kínálja a Stelvio első, megvásárolható szériáját az Alfa.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.