F1: Titkokat láthatott magyar pilóta a Mercedes garázsában

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.07.24. 14.01

Kiss Norbi látogatást tett a Mercedes bokszában, ahol olyan részleteket is megmutattak neki, amit normál vendégeknek aligha.

F1: Titkokat láthatott magyar pilóta a Mercedes garázsában

Kiss Norbi kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző idén Mercedes-szel versenyez a sorozatban. Bár alakulata nem gyári csapat, a Mercedes Motorsport vezetője figyeli a teljesítményüket és ennek is köszönhetően látogatást tehetett Mercedes Forma-1-es csapatának garázsában a Hungaroringen.

“Bemehettem a csapat a bokszába, és kaptam egy kis idegenvezetést, ugyanakkor egészen titkos részeket is megmutattak. Természetesen fotós ugye nem jöhetett velem, hiszen ezeken a területeken szigorúan tilos fotózni, ahonnan nem kerülhet ki semmi. A mérnökök kamionjában is voltam, ahol láttam, hogy az első szabadedzés után hogy dolgoznak és elemzik a görbéket. Később magában a bokszban is voltunk, és az autó mellett is ott voltam, így egész közelről láthattam Rosberg és Hamilton autóját is. A hátsó részen is nagyon sok érdekesség volt, amiket aztán tényleg ember nem láthat a tévében, se sehol. Itt vannak az összes tartalék alkatrészek, a teszt- és fejlesztés alatti alkotóelemek, valamint a tartalék motorok. Nagyon jó, hogy ezeket mind láthattam és megnézhettem.”

13716145_1048318745263207_5190005330843071147_n

A magyar autóversenyző ottlétének a híre eljutott a Mercedes sportrészlegét is irányító Toto Wolffig is, aki Ausztriában már tett egy ígéretet Norbival kapcsolatban, mely szerint ott lehet a csillagos márka év végi fesztiválján Stuttgartban, a Stars & Carson.

“Összefutottam Mr. Wolffal, ami nagyon jó hír volt, hogy megismert, és tudta, hogy ki vagyok. Ez nagy örömmel és boldogsággal tölti el a szívemet. Megbeszéltük, hogy hogy ha teheti az augusztus 27-28-i Kamion EB és Fesztivál magyar futamára is ellátogat ide a Hungaroringre.”

Kommentek

Meglepő autót fotóztak az M5-ösön

Vajon ki vesz amerikai piacra gyártott Passatot itthon, mikor állítólag futóműve rosszabb konstrukció, mint az európaié? Ennyivel olcsóbb lenne?

Idén még nem parkoltak bunkóbb módon Budapesten

Egy diplomata-rendszámos Audit hanyagul a buszmegállóban hagyott gazdája. Mert miért ne? Úgysem vár senki a buszra.

Használt autók 1,5 millió forint körül

Kétmillió forint alatt erős a kereslet a használt autók iránt. Mi ebben a kategóriában, de inkább 1,5 millió Ft körüli áron ajánlunk használt autókat.

Itt az Opel vadonatúj kompakt crossovere, a Crossland X

Nem a Mokka X helyére, hanem mellé sorolja be új városi crossoverét az Opel. A rég várt autó ma hajnaltól létezik.

Megújult a legendás amerikai sportkocsi

Felvarrták a Ford Mustang ráncait, jót tett az autónak a frissítés.

Divatcsászárnő tervezett kisautót

Klasszikus csajos stíluselemek helyett erőteljes divatkiáltvány, magabiztos és nőies az a smart fortwo Brabus, amelyet a német divatceleb Veronika Heilbrunner stilizált meg. A lényeg mégsem ez, hanem a Brabus tailor made program, amivel bárki megalkothatja saját smartját.

Szupersport-óra a világ leggyorsabb négyüléseséhez

A múlt héten bemutatott Bentley Continental Supersports a márka hagyományos óragyártó partnerét is megihlette. Az óra ultramodern tartalmakat kínál.

Hol kapni még új autót szívómotorral?

Mind több márka törli a turbómentes motorokat, mert az EU-szabványos fogyasztásmérés a feltöltött motoroknak kedvez. A 2008-hoz azonban atmoszférikus háromhengerest is választhatnak az óvatosabbak.

F1: Nagyot lépett előre az új motorral a Renault

A Red Bull technikai igazgatója, Adrian Newey szerint a Renault nagyot lépett előre a 2017-es motorral, de nagy kérdés, hogy a riválisok mennyit haladtak.

Megvan, ne keresd tovább a belső égésről készült tökéletes videót

Láttunk már hengerfej helyett plexivel zárt motort, amiben jól látszott a robbanások sorozata. Mókás volt, de ez a videó a profi bemutatása a történetnek, egyszerűen kihagyhatatlan.

F1: Bottas szabadon versenyezhet Hamiltonnal

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda leszögezte, hogy a Nico Rosberg helyére szerződtetett Valtteri Bottas sem lesz másodhegedűs, megverheti Lewis Hamiltont, ha tudja.

F1: Felülmúlná Alonsót a McLaren-újonc

A McLarennél idén bemutatkozó Stoffel Vandoorne azt mondja, nem egyszerűen a top10-ben akar végezni, hanem győzni akar, bár azt is tudja, idén erre még nem lesz sok esélye.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.