F1: Alonso hibája adta Rosbergnek pole-t

Még változhat a végeredmény

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.07.23. 16.03

A Magyar Nagydíj kaotikus, maratoni időmérőjén a mercedeses Nico Rosberg lett az első, míg csapattársát, Lewis Hamiltont feltartotta a kipördült Fernand Alonso. Eső, balesetek, tűzijáték a Hungaroringen.

F1: Alonso hibája adta Rosbergnek pole-t

A Hungaroringre 13.20-kor megérkezett az eső, ami a 31. Forma-1-es Magyar Nagydíj kvalifikációjának 14 órás időpontjára sem állt el, sőt. Az égi áldás miatt csúsztatták a kezdést, még a biztonsági autó is szinte úszott a felderítő körén.

D__AS20160723040

A Q1 végül kétszer 10 perc halasztás után indult, a williamses Felipe Massa vezetésével mindenki a teljes esőgumival futott ki az első körökre. Ki kellett használni őket, ugyanis a csapatok újabb komoly esőt vártak.

Massa 1:43,999-cel kezdett, a Force Indiá-sok viszont elképesztő, 1:41,4-es kört futott. Az első mért körök végére máris újra szakadt, 5 perc után piros zászlóval megszakították a körözést. A manoros Rio Haryanto kivételével mindenki feliratkozott a táblára, azonban a Mercedes két versenyzője a 20-21. helyen állt.

hun_f1_kval_04

Az első szakasz további várakozás után 14.40-kor folytatódott. A bokszutca kijáratánál a Red Bull-os Max Verstappen és a két mercis állt a sor elején. Megkezdődött a körözés, ami a pálya száradásával párhuzamosan folyamatosan javuló időket ígért.

Verstappen 1:40,4-es idővel nyitott, Ricciardo 1:39-cel ugrott az élre, de újra előkerült a piros zászló, ugyanis a sauberes Marcus Ericsson a 8. kanyarban kicsúszott és a gumifalnak csapódott. Nem esett baja, de folytatni nem tudta. Pontosan 9 perc maradt.

A Sauber eltávolítása, a gumifal kijavítása és Ericsson visszaszállítása után 14:55-kor folytatódott az első szakasz – már eső nélkül, napfényben, de még vizes pályán.

Az elsők teljes esőgumival mentek ki, Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel viszont már átmeneti (zöld) abroncsokon próbálkozott. Szintén így rizikózott Massa, de megcsúszott a Mansell kanyarban, a korlátnak csapódott. Újra előkerült a piros zászló, 5 perc és 20 másodperc maradt.

A Q1 15.07-kor indult el megint, a mclarenes Fernando Alonso vezette fel a mezőnyt. A renault-s Kevin Magnussen kivételével már intermediate gumikkal mentek ki. Nagyon sokat javultak a körülmények, Hamilton 1:34,2-es körrel nyitott, miközben a manoros Haryanto ugyanott ment a gumifalnak, mint korábban Ericsson. Újra előkerült a piros zászló, és mivel csak alig több mint egy perc maradt a szakaszból, már nem indították újra.

Haryanto, Massa és Ericsson mellett búcsúzott Pascal Wehrlein a másik Manorral, valamint a két Renault-versenyző.

A már verőfényes Q2-re az autók mind intermediate abroncsokon futottak ki. Rosberg és Hamilton 1:32-es körökkel nyitott, de a Ricciardo rájuk tromfolt.

A pálya rohamosan száradt, a Williamsnél Valtteri Bottasszal megkockáztatták a szuperlágy gumit. A többiek sorra követték a példáját, a köridők pedig folyamatosan javultak, érdekes módon Fernando Alonso 1:26,0-s ideje maradt csak hosszabban érinthetetlen.

A végső adok-kapokban minden befutónál változott a sorrend, a legnagyobb vesztes Kimi Räikkönen volt, de Lewis Hamilton is épp csak továbbjutott a 10. helyen. A ferraris finn mellett búcsúzott Romain Grosjean, Danyiil Kvjat, Sergio Perez és Esteban Gutierrez.

DEBRE20160723042

A Q3-ra elsőként Nico Rosberg futott ki, természetesen szupelágyon, 1:20,499-cel tette fel a lécet, de Hamilton rögtön négytizedet javított. A Red Bullnál szívbajt kaptak, amikor Ricciardo a célegyenesre fordulva kitört alóla az autó egy tócsán, de szerencsére folytatni tudta, viszont messze elmaradt a Merciktől.

Vettel hasonló kalandot úszott meg, míg Ricciardo második körén kéttizedre zárkózott fel Hamiltonra.

D_MAR20160723022

A fináléban Fernando Alosno szúrt ki Hamiltonnal, kedvezett Rosbergnek, ugyanis megpördült, a gyors körén lévő angol pedig pont belefutott a sárga zászlós szektorba, míg a német már elég későn ért oda, hogy teljes lendülettel mehessen, az élre ugrott. A visszajátszásokon viszont az látszott, hogy még sárga zászló alatt ment gyorsan.

rosberg_zaszlo

A pole-t tehát Rosberg szerezte meg, a Hungaroringen másodszor, mögötte Hamilton, Ricciardo, Verstappen, Vettel, Sainz, Alonso, Button, Hülkenberg és Bottas végzett.

hun_kval

Kommentek

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

Transitokkal küzd London levegőjéért a Ford

A Ford szerint nagyban csökkentené a városban, csúcsidőben futkorászó furgonok villanyosítása a levegő minőségének javulását.

Hiánypótoló oktatóvideó: hogyan töltsük fel az Alfa 4C-t ablakmosóval

Három elemből álló tölcsér és csavarhúzó is szükségeltetik ahhoz, hogy ablakmosóval töltsük fel a gyönyörű Alfa Romeo 4C-t.

Könnyfakasztóan csodálatos, V12-es motorpornó egy Toyota orrából

Ritkán látni ilyen formában a Toyota csodálatos V12-es motorját, pedig a hangja mellett a látvány is szívet melengető.

Szállítórobotokkal kacérkodik a Mercedes-Benz

Mit keresnek a robotok egy Sprinter rakterében? Hány szállítórobotot képes elnyelni egy furgon? Mindkét kérdést megválaszoljuk!

Így néz ki egy csoportos autómentés Oroszországban

Az oroszok senkit nem hagynak az út szélén, ha kell kézi erővel húzzák ki a bajba jutott autóst.

Ilyen az, amikor nem múlik el nyomtalanul a gyerekkor

Gigantikusra nőtt, V8-assal hajtott játékszerrel ment vásárolni ez az amerikai bácsi

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.