F1: A régi szakinál házal a Ferrari

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.07.19. 11.30

Úgy tudni, a Ferrari szeretné újra munkára fogni a schumacheri aranykor sztármérnökét, Ross Brawnt.

F1: A régi szakinál házal a Ferrari

Ross Brawn a kilencvenes évek elején a Benettonnál volt részese Michael Schumacher világbajnoki sikereinek, majd a Ferrarihoz is követte a német pilótát, ahol az ezredfordulótól példátlan sikersorozatot hoztak össze.

Az angol mérnök később a Honda F1-es projektjénél vállalt vezet szerepet, majd a japán gyártó 2008 végi kiszállása után a saját neve alatt vitte tovább a csapatot, amellyel 2009-ben a konstruktőri és az egyéni bajnoki címet – Jenson Buttonnal – is megnyerték. Brawn 2010-től 2013 végéig a Mercedes-csapat mai sikereinek alapjait rakta le, de Forma-1-ből való távozása óta csak horgászgat, élvezi az életet.

Ezen változtatna most a Ferrari, úgy tudni ugyanis, hogy az elnök, Sergio Marchionne szeretné visszacsalogatni őt Maranellóba. Brawn állítólag már visszautasított egy állásajánlatot, azonban Marchionne legalábbis műszaki tanácsadóként szeretné maga és a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene mellett látni a szakembert.

Bár a Ferrari biztosan profitálna Brawn visszatéréséből, a dolog igen valószínűtlennek tűnik, a 61 éves mérnök korábban többször leszögezte már, hogy nem hiányzik neki a Forma-1-es pörgés, nyomás.

“Amikor még benne voltam, éjt nappallá téve ezzel foglalkoztam, de ma már nem lenne ehhez kedvem. Soha ne mondd, hogy soha, de én elég jól elvagyok a mostani életemben, semmi olyan nem adódott mostanában, ami felkeltette volna az érdeklődésemet, ami motivált volna” – mondta nemrég a brit Sky Sportsnak.

allison

Azt nem tudni, Brawn szerepe hogyan viszonyulna a technikai igazgató James Allison tevékenységéhez, igaz, lehet, hogy éppen a helyére várnák a régi szakit, ugyanis olasz sajtóértesülések szerint Allison korábban felröppent távozása valós lehetőség. A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, a feleségét gyászoló, Anglia és Olaszország között ingázó Allison és a Ferrari vezetésének viszonya elhidegült. Brawné mellett a Toro Rosso egyre nagyobb presztízsű technikai főnöke, James Key neve is szerepel a Ferrari listáján.

Kommentek

F1: Váratlan pilótacsere az Ausztrál Nagydíj előtt

Az Ausztrál Nagydíj szombati, harmadik szabadedzése előtt a Sauber-csapat versenyzőt cserélt, a még januárban megsérült Pascal Wehrleint kiszállították, az olasz Antonio Giovinazzi kap Forma-1-es bemutatkozási lehetőséget.

F1: Legyél Lewis Hamilton VIP-vendége! – videó

A háromszoros világbajnok videós idegenvezetést tart a Mercedes melbourne-i csapatpavilonjában a kávézótól a konyháig.

Videó: Így kap másfél másodpercet Alonso Räikkönentől

Melbourne-i belső kamerás kör a mezőny két veteránjától a McLaren és a Ferrari közti különbségről.

F1: Óriási aranyköpés a Ferrari-főnöktől – videó

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene így írta le két szóban Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent.

Magyar gyerekek rajzolták le a jövőt

Hetedik alkalommal hirdette meg a Toyota magyar gyerekek számára is a Toyota Dream Car rajzversenyt: a megmérettetés arra ösztönözte a gyerekeket, hogy rajzolják le, milyennek képzelik el egy szebb jövő autóit.

F1: Letiltották a Haas légterelőjét

A Nemzetközi Automobil Szövetség az Ausztrál Nagydíj második szabadedzésére levetette a Haas-csapat autójáról a T szárnyat. Túl hajlékony volt.

A Fiat motoros Zsiguli legendája

Az idei első nagyszabású autós rendezvényen, az Autó Motor és Tuning Show-n rengeteg csemege akad a géprajongók számára. A széles és ültetett karosszériák, felhúzott motorok kavalkádján túl a veteránok csendes csarnoka is tartogat meglepetéseket.

F1: Újabb motort fejleszt a Honda

Bár az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzésein a McLaren elfogadhatóan szerepelt, a Hondánál tudják, hogy a jelenlegi erőforrással nem tudnak messzire jutni. Újat fejlesztenek májusra.

Új csúcsmodellt kap a koreai terepspecialista

Jövő csütörtökön mutatkozik be a SsangYong eddigi legnagyobb szabadidőjárműve. Egyelőre még neve sincs az autónak.

Jogtalanul büntették autósok ezreit Budapesten?

Tarlós István szerint jogtalanul bírságoltak meg rengeteg autóst Budapesten. A főpolgármester arra buzdít, hogy ne fizessenek az autósok.

Kabrió, bátraknak

Ha már a Techart GTstreet R Cabriolet karosszériája láttán rossz érzéseid támadnak, várj, amíg megtudod, mire képes a dög.

Verstappen: A Red Bull “túl lassú”

Az Ausztrál Nagydíj első edzésnapja után nem lehetnek igazán elégedettek a Red Bullnál, messze a Ferrari és még messzebb a Mercedes csúcstempója.

Villamosnak indult, busz lett belőle

Ha megvalósul a közösségi közlekedésben az, ami most a mérnökök fejében van, akkor elképzelhető, hogy évek múlva nehezen tudunk majd különbséget tenni a buszok és a villamosok között.

F1: Vettelt nem izgatja a Mercedes

Sebastian Vettel azt mondja, a Mercedeshez való átszerződés egyáltalán nem téma számára. A vártnál gyengébb melbourne-i kezdés sem probléma.

“Feltámad a Zsiguli, 200 lóerővel tér vissza” – Ordas kamu, el ne hidd!

Muszáj írni egy olyan álhírről, ami futótűzként terjed a Facebookon, és egyre több magyar internetes oldal hiteles állításként veszi át, pedig hatalmas nagy kamu az egész.

Unod a dugót? Itt a megoldás

Te is kivagy attól, hogy órákig araszolsz reggelente, míg beérsz a munkába? Két megoldás van: válaszd a tömegközlekedést, vagy ugorj a kocsisor elejére. Mutatjuk, hogyan.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.