F1: Hamilton a negyediket is behúzza?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.07.13. 10.42

A Forma-1 ura úgy véli, Lewis Hamilton idén behúzza a negyedik világbajnoki címét is, rá érdemes fogadni.

F1: Hamilton a negyediket is behúzza?

Bár öt futammal ezelőtt a mercedeses Nico Rosberg még 43 pontos előnnyel állt a világbajnokságban, a vasárnapi Brit Nagydíj után mindössze egy pontocskával vezet a címvédő csapattárs, Lewis Hamilton előtt.

Az idény felénél gyakorlatilag újraindul a küzdelem, és többen is úgy vélik, mostantól az angol a favorit, idén meglesz a negyedik bajnoki cím is.

“Lewis újra bajnok lesz, nem kétséges. Egyszerűen ő a mezőny legjobb, és főképp a leggyorsabb versenyzője” – mondta a háromszoros világbajnok Jackie Stewart.

A Forma-1 ura, Bernie Ecclestone is így véli, szerinte Rosberg nem lesz képes visszatartani Hamiltont: “Szerintem Lewis fog győzni. Nem azt mondom, hogy így jobb lenne a Forma-1 számára, és nem is Nico ellen beszélek, egyszerűen csak én Lewisra fogadnék.”

silverstone_fut_34

Silverstone-i győzelme után a Sky Sports riportere magát Hamiltont is megkérdezte a bajnokság alakulásáról, arról, hogy most már ő számít-e a favoritnak:

“A saját szememben én vagyok a favorit. Nem tudom, hogy ettől tényleg én vagyok-e az. De továbbra is én vagyok a világbajnok, a lényeg, hogy úgy is versenyezzek. Vár még rám legalább egy (motor)büntetés, remélhetőleg majd csak a nyári szünet után. De még azon a futamon is, amelyiken a végéről indulok, mindent megteszek majd, hogy levadásszam Nicót és én győzzek.”

Kommentek

Még idén jön a BMW új roadstere

Szépen alakul a Toyota Supra ikertestvéreként fejlesztett új Z4-es, már közúti tesztjeiket járják a prototípusok.

Koros buszokkal szállítanák az utasokat Szeged környékén

Akár 16 éves buszokat is bérelne a DAKK alvállalkozója, mely főleg Szeged környékén tevékenykedik.

Télen igazán jó a habos kefélés

Télen is fontos az autómosás, sőt talán még fontosabb mint a nyári hónapokban. De vajon milyen eredményt érhetünk el az egyszerű önkiszolgáló autómosóban szorgoskodva? Sima gőzborotva a habkefe ellen!

Ki nem találnád, mivel jár mától Schwarzenegger

Egy osztrák autóipari vállalkozás megépítette azt az autót, ami egyszerre felel meg a bennünk élő ösztönlénynek, és környezettudatos öko-egónknak. Arnold kapott is belőle egy példányt.

Már szupersportkocsikat is érint a légzsákbotrány

Ferrarikat és McLareneket is találunk a hibás Takata légzsákok miatt indított visszahívás-sorozat legújabb ütemében.

Mindig is imádtad a 007-est? Akkor ez tetszeni fog.

Ez a patent kis infografika összeszedte James Bond kedvenc autóit, és néhány tudnivalót róluk.

Ezek a legjobb használt dízelek

A brit Diesel Car magazin kielemezte a piacot, és összeállította kedvenc használt autóinak listáját. Szerintük ma ezeket érdemes megvenni Európában másodkézből.

Vidéken is tiltják az autóhasználatot

A levegő minőségének romlása miatt hétfő reggel a városi szmogriadó-bizottság elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Nyíregyházán.

F1: Évi 100 millió dollártól búcsúzhat a Ferrari

A Forma-1 új tulajdonosa eltörölné a Ferrarinak évről évre elképesztő összegeket hozó bónuszrendszert, a bevételek elosztásának egyenlősítését tervezik.

Ogier Forddal is rögtön nyert

Sébastien Ogier nyerte a rali-világbajnokság monte-carlói nyitóversenyét.

F1: Vettel egyedül leverte a világot – videó

A Race of Champions gálaversenyen Sebastian Vettel csapattárs nélkül küzdötte végig a nemzetek kupáját, amelyen hetedszerre is Németországot tette győztessé.

Limitált szériával nyit az Alfa Stelvio

280 lóerős, kétliteres turbómotorral, automata váltóval, összkerékhajtással kínálja a Stelvio első, megvásárolható szériáját az Alfa.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.