F1: Otthon már temetik a Ferrarit

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.07.12. 13.37

Miután a Brit Nagydíjon a Red Bull volt a második erő a Mercedes mögött, az olasz sajtó a Ferrari újabb válságáról ír.

F1: Otthon már temetik a Ferrarit

A Ferrari úgy futott neki a 2016-os szezonnak, hogy a Mercedes fő kihívója lesz, de eddig nem tudták beváltani az ígéretet. Tavaly ilyenkorra már két futamgyőzelemmel állt az olasz csapat, idén viszont csak távolodnak a Mercedestől, miközben a Red Bull is egyre erősebb, az idény második felében pedig jönnek majd a nekik kedvező pályák is.

Nem festenek jól a dolgok, az olasz sajtó pedig neki is állt kongatni a vészharangot: “A Ferrari válsága egyre mélyül, ahogy már a Red Bull is elhúz mellettük; a maranellóiak teljesítménye olyan szürke volt, mint az ég Silverstone felett” – írta a La Repubblica.

“Meggondolandó, hogy helyesek voltak-e a hirtelen döntések, mint például a nagyszerű aerodinamikus Nikolas Tombazis elküldése” – tette fel a kérdést a La Gazzetta dello Sport. A Corriere dello Sport epésen megjegyezte: lassú autóval Vettel sem tehet sokat.

A Ferrari a Brit Nagydíj előtt bejelentette, hogy 2017-re szerződést hosszabbított Kimi Räikkönennel. A döntést sokan kritizálták, úgy vélik, a hamarosan 37 éves veterán helyére valamelyik sikerre éhes fiatalabb versenyzőt – Romain Grosjeant, Sergio Perezt, Carlos Sainzot – kellett volna ültetni.

“Igen, nagy kár, hogy nem kap lehetőséget valamelyik fiatal, de tudjuk, miért, nemde? Az ok Sebastian” – idézett a The Times egy ferraris bennfentest, utalva arra, hogy Vettel mennyire ragaszkodik a finnhez, akivel szépen, nyugalomban tud együtt dolgozni.

Kommentek

F1: Rajzfilm készült Vettel futamgyőzelméről

Elindult az új szezon, megérkezett a MiniDrivers első rajzfilmes összefoglalója is.

F1: Dokumentumfilm-sorozatban égeti magát a McLaren

Rosszabbkor nem is készülhetne film a csapat és a versenyzők színfalak mögötti munkájáról, de a McLaren és az Amazon idén mégis erre készül.

F1: Wehrlein dicséretet, és nem kritikát érdemel

A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn keményen kritizálta azokat, akik kritikát fogalmaztak meg az Ausztrál Nagydíjtól visszalépett Pascal Wehrleinnal szemben.

A főnök még több Verstappent akar az F1-be

A Forma-1 motorsportért felelős igazgatója, Ross Brawn arról álmodik, hogy a közeljövőben még több Max Verstappen versenyez majd a sorozatban.

Targoncás oktatófilm, csak erős idegzetűeknek

Nagyon kel vigyázni, nehogy egy lehulló tapétavágó beleálljon a fejedbe, mikor épp leveszed a kobakot.

Különös autót fotóztak a Ferihegyi reptérnél

Olvasók küldte a fotókat, ilyet nem látni túl sűrűn itthon. Persze előfordul.

Nézd meg, hogy kell helyesen használni a körforgalmat

Remek kis animáció demonstrálja, hogyan is kell használni a többsávos körforgalmat.

Titkok az új Suzukiról

Stratégiát váltott a Suzuki: míg a kifutó Swift formaterve alig tér el elődjétől, az új jóval kevésbé hasonlít rájuk. A design részleteiről a főtervezőt kérdeztük.

Élesben veti be elektromos haszonjárműveit a Mercedes

Bár még nincs sorozatgyártásra alkalmas elektromos változat a Vitóból és a Sprinterből, mégis élesben tesztelhetik őket a következő években.

F1: Ha gyors a Ferrari, Vettel marad

A Ferrarinak akkor van a legnagyobb esélye a Sebastian Vettellel való szerződéshosszabbításra, ha gyors autót adnak alá. De mi lesz Räikkönennel a felpörgött Vettel mellett?

Kiderült, hogyan úszható meg az 50 ezres bírság

Lehet egy módja annak, hogyan kerülhető el a közterület-felügyelők által kiszabott 50 ezres bírságok kifizetése.

Durva rekord a magyar autópályákon

Az előző évhez képest 2016-ban jelentősen nőtt a bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma Magyarországon.

F1: A kis Schumacher is világbajnok lenne

Michael Schumacher fia, Mick édesapját tekinti a bálványának, így ő is szertne a Forma-1-es világbajnoki címig jutni.

BMW M8: új legenda születik

Az 5-ös és 7-es szériákkal közös padlólemezre épül a leendő BMW 8-as szuperkupé. Már az M-verzióját tesztelik.

F1-es motorértekezletre megy az Audi

Német sajtóértesülés szerint a jelenlegi motorgyártók mellett a Volkswagen-csoport egyik képviselője is ott lesz a Forma-1-es erőforrások jövőjét illető pénteki megbeszélésen.

Egykori KGB-s autót 4,5 millióért? Valaki?

A V8-as Tatra egy KGB-s változata került fel nemrég az eBay-re, amire most bárki licitálhat.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.