Rosberg: Kritikus hiba volt, valamit tennünk kellett

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.07.10. 16.09

Lewis Hamilton fülig érő szájjal nyilatkozott a Brit Nagydíj dobogóján, Nico Rosberg szűkszavú volt, de később mondott valamit a rádiózásról is. Az első három nyilatkozatai.

Rosberg: Kritikus hiba volt, valamit tennünk kellett

Lewis Hamilton (1.): “Nagyon boldog vagyok, el sem tudom mondani, mennyire. Itt vannak a legjobb szurkolók, köszönöm nektek a támogatást! Nagyon örülök, hogy hozta magát a szép angol időjárás. Zűrös volt az eleje, gyorsan száradt a pálya, igyekeztem nem belehibázni. Nehéz volt mindannyiunknak, de pont ezért szeretem ezt a versenyt, mindig történnek izgalmas dolgok. Mindent megtettem ezen a futamon, hogy kíméljem ezt a motort, egyre inkább közeledem Nicóhoz. A Magyar Nagydíjat kifejezetten szeretem.”

Nico Rosberg (2.): “Kicsit rázós volt az eleje, aztán Max megelőzött, remek csata volt ellene. Aztán kívülről visszajöttem elé, amire nagy szükségem volt. Gratulálok Lewisnak, ezen a hétvégén esélyem sem volt ellene, el kell fogadnom ma a második helyet.”

“Ami a rádiózást illeti, kritikus hiba volt, hetedik fokozatban ragadt, egyébként megálltam volna a pályán. Valamit tennünk kellett” – tette hozzá Rosberg a hivatalos sajtótájékoztatón.

Max Verstappen (3.): “Hihetetlen a szurkolás itt, a futam rendkívül izgalmas volt. Sikerült elmennem Nico mellett, aztán Lewishoz is közeledtem, de egy körrel később álltunk ki az ideálisnál. Sajnos Nico visszaelőzött, de a tempónk jó volt. Meg kell köszönnöm a Red Bullnak, hogy ilyen remek autót kaptam.”

Kommentek

F1: Rajzfilm készült Vettel futamgyőzelméről

Elindult az új szezon, megérkezett a MiniDrivers első rajzfilmes összefoglalója is.

F1: Dokumentumfilm-sorozatban égeti magát a McLaren

Rosszabbkor nem is készülhetne film a csapat és a versenyzők színfalak mögötti munkájáról, de a McLaren és az Amazon idén mégis erre készül.

F1: Wehrlein dicséretet, és nem kritikát érdemel

A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn keményen kritizálta azokat, akik kritikát fogalmaztak meg az Ausztrál Nagydíjtól visszalépett Pascal Wehrleinnal szemben.

A főnök még több Verstappent akar az F1-be

A Forma-1 motorsportért felelős igazgatója, Ross Brawn arról álmodik, hogy a közeljövőben még több Max Verstappen versenyez majd a sorozatban.

Ha nincs meg a sofőr, nincs büntetés – Nyilatkozott a rendőrség

Az ORFK közlése szerint a közterület-felügyelet kameráival nem lehet az objektív felelősség alapján bírságolni.

Targoncás oktatófilm, csak erős idegzetűeknek

Nagyon kel vigyázni, nehogy egy lehulló tapétavágó beleálljon a fejedbe, mikor épp leveszed a kobakot.

Különös autót fotóztak a Ferihegyi reptérnél

Olvasók küldte a fotókat, ilyet nem látni túl sűrűn itthon. Persze előfordul.

Nézd meg, hogy kell helyesen használni a körforgalmat

Remek kis animáció demonstrálja, hogyan is kell használni a többsávos körforgalmat.

Titkok az új Suzukiról

Stratégiát váltott a Suzuki: míg a kifutó Swift formaterve alig tér el elődjétől, az új jóval kevésbé hasonlít rájuk. A design részleteiről a főtervezőt kérdeztük.

Élesben veti be elektromos haszonjárműveit a Mercedes

Bár még nincs sorozatgyártásra alkalmas elektromos változat a Vitóból és a Sprinterből, mégis élesben tesztelhetik őket a következő években.

F1: Ha gyors a Ferrari, Vettel marad

A Ferrarinak akkor van a legnagyobb esélye a Sebastian Vettellel való szerződéshosszabbításra, ha gyors autót adnak alá. De mi lesz Räikkönennel a felpörgött Vettel mellett?

Kiderült, hogyan úszható meg az 50 ezres bírság

Lehet egy módja annak, hogyan kerülhető el a közterület-felügyelők által kiszabott 50 ezres bírságok kifizetése.

Durva rekord a magyar autópályákon

Az előző évhez képest 2016-ban jelentősen nőtt a bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma Magyarországon.

F1: A kis Schumacher is világbajnok lenne

Michael Schumacher fia, Mick édesapját tekinti a bálványának, így ő is szertne a Forma-1-es világbajnoki címig jutni.

BMW M8: új legenda születik

Az 5-ös és 7-es szériákkal közös padlólemezre épül a leendő BMW 8-as szuperkupé. Már az M-verzióját tesztelik.

F1-es motorértekezletre megy az Audi

Német sajtóértesülés szerint a jelenlegi motorgyártók mellett a Volkswagen-csoport egyik képviselője is ott lesz a Forma-1-es erőforrások jövőjét illető pénteki megbeszélésen.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.