F1: Nem nyúlnak a gyilkos kerékvetőkhöz

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.07.03. 10.30

A Nemzetközi Automobil Szövetség nem módosít a több meghibásodást és balesetet is okozó kerékvetőkön a vasárnap délutáni Osztrák Nagydíjra.

F1: Nem nyúlnak a gyilkos kerékvetőkhöz

A 2016-ra a Red Bull Ring kanyarjait több helyen módosították, új kerékvetőket szereltek fel, hogy megakadályozzák a pályaelhagyásokat, a kanyarok kiszélesítését.

A módosított piros rázókövek, és a vadonatúj sárga “hurkák” azonban sok gondot okoztak, az edzéseken és az időmérőn összesen négy felfüggesztést törtek el, Max Verstappen, Nico Rosberg és Danyiil Kvjat is balesetet szenvedett emiatt.

Több pilóta és a Mercedes-csapat is a Nemzetközi Automobil Szövetséghez (FIA) fordult, a kerékvetők felülvizsgálatát, módosítását kérték, de a szombat esti szemle után – amelyen az FIA tisztviselői mellett Kvjat, a Mercedes technikai főnöke, Paddy Lowe, és a pilóta-szakszervezet elnöke, Alexander Wurz is részt vett – úgy döntött a versenyigazgató, Charlie Whiting, hogy minden marad, ahogy van.

Az érv is maradt, ami volt: a pálya határait tiszteletben kell tartani. A meghibásodásokat az okozza, hogy a Red Bull Ringen a szokásosnál többet használják a kerékvetőket, az pedig a csapatok és pilóták dolga, hogy vigyázzanak.

Kommentek

F1: Hivatalosan is megvan Rosberg utódja

A Williams hétfőn hivatalosan is bejelentette Felipe Massa visszatérését, ezzel az is végérvényesen eldőlt, hogy Valtteri Bottas lesz Lewis Hamilton új csapattársa.

Ime az új Citroën C3, ami nem csak feltűnő

Az utóbbi években nem volt ennél fontosabb típus a francia márkánál, az egyedi stílussal hódító C3-nak a városi kisautók népes mezőnyében kell helytállnia.

F1: Megmenekülhet a sereghajtó?

Pár napja maradt a csődbe jutott Manor-csapatnak a túlélésre, de úgy tudni, van már érdeklődő, megmenekülhet az alakulat.

Jön az elektromos Master

Nem lesz átlagon felüli a hatótávja, de azért megpróbálkozik vele a Renault az európai piacon.

Házon belül kap konkurenst a Kia Soul

Városicrossover-tanulmányt készít elő a Kia. A Provo koncepcióautó szellemi utódja ősszel léphet színre.

F1: Rénszarvas húzta a világbajnokot

A kétszeres F1-világbajnok Mika Häkkinen a hétvégén megházasodott, a szertartás végén igen rendhagyó, de nagyon stílusos módon távozott a pár.

F1: A Ferrarival együtt jön az új McLaren

A McLaren-Honda is bejelentette 2017-es modelljének leleplezési időpontját, a Ferrarival egy napon mutatják majd be új autójukat. Régi-új szín kerülhet a járgányra?

F1: Hivatalos, hogy Wehrlein a Saubernél folytatja

A Sauber hivatalosan is bejelentette 2017-es felállását. Ahogyan arra hetek óta számítani lehetett, Pascal Wehrlein lesz Marcus Ericsson csapattársa.

F1: A szezon közepétől nyerhet a Red Bull

A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz csak a 2017-es idény közepétől vár futamgyőzelmeket csapatától. A Renault-n múlik, mennyire lesz sikeres az alakulat.

Ismét csökken az üzemanyagár

A Mol szerdán is csökkenti az üzemanyag árát.

Versenyműszerfal a Fordtól

Minimalista, motorsport ihletésű műszeregység tájékoztatja a Ford GT szerencsés tulajdonosait a pillanatnyi állapotokról.

F1: A McLaren idén sem célozza a bajnoki címet

Fernando Alonso ugyan már nagyon szeretne a győzelmekért, a bajnoki címért versenyezni, de a McLarennél idén az első négybe jutás a cél.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.