A Red Bull versenyzői a hazai futam időmérőjén csak a 7. és 9. időt érték el, Daniel Ricciardo szerint azért, mert rosszul számoltak a vizesen kezdődő, de szárazon végződő Q3-ban. Az ausztrál elismerte, hogy elkéstek a kerékcserével:

“A rádión szóltam, hogy a szakasz vége már száraz lesz, a slick lesz a jobb gumi. De úgy gondoltuk, hogy az utolsó körre szárad fel teljesen, így viszont nem volt alkalmunk rendesen alkalmazkodni a gumihoz. Úgy tudom, a többiek mind legalább két kört mentek. Persze ilyen körülmények között ez mindig próba-szerencse. Az első kanyarban fékeztem, és éreztem, milyen jó a tapadás, akkor leesett, hogy később is lassíthattam volna. Egyszerűen nem volt elég időm ahhoz, hogy kihozhassam a maximumot a slickekből. Megvolt az esélyünk, hogy előrébb legyünk, de rosszul időzítettünk.”

Nico Rosberg és Sebastian Vettel sebességváltós hátrasorolásaival az ausztrál az 5. rajkockába lép majd előre, a rajtra pedig a tartósabb, szuperlágy keverékkel készülhet, így bizakodik a versenyt illetően:

“Pozitívum, hogy így is elég jó helyzetben leszek, méghozzá a szuperlágyon. Ha a Q3-ban nem is döntöttünk olyan jól, a Q2-ben eltaláltuk, hogy a szuperlágyon fussak. Ez segíteni fog holnap.”