A BMW 2009. végi kiszállása óta bizonytalan pénzügyi helyzetű Sauber sorsa az idei év elejére fordult igazán rosszra. Bár a télen előleget kértek és kaptak Bernie Ecclestone-tól, így is késtek az új – valójában csak frissített tavalyi – autóval, hónapról hónapra úszott a dolgozók fizetése, kimaradtak a tavaszi tesztből is.

Úgy tűnik, végre pozitív fordulatot vesz a történet, a svájci Blick és a brit Autosport is úgy tudja, hogy a társtulajdonos-csapatfőnök, Monisha Kaltenborn előrehaladott tárgyalásokat folytat egy befektetővel, és egy kis pénz máris csurrant a kasszába, ugyanis a dolgozók júniusi fizetését is rendezték már.

“Átfogó megoldáson dolgozunk, a bérek kifizetése is ennek a része” – mondta a Blicknek Kaltenborn.

Arról egyelőre nem tudni, hogy szponzorról vagy új tulajdonosról van-e szó.