F1: Vettel nemet mondott a Ferrarinak, bejött

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.06.20. 12.42

Sebastian Vettel az Európa Nagydíjon nem követte a csapat által kívánt boksztaktikát, a második hely lett a jutalma.

F1: Vettel nemet mondott a Ferrarinak, bejött

A szabadedzésektől kezdve világos volt, hogy a bakui Európa Nagydíjon, sima futam mellett csakis a Mercedes nyerhet. A Ferrarinál épp ezért a 2. helyről rajtoló Daniel Ricciardo megverése volt a cél, azonban ha a bokszutcai csapaton múlott volna, sokkal nehezebben ment volna a teljesítés.

A Red Bull iszonyúan küszködött a szuperlágy gumikon, így a 2. helyen haladó Ricciardót alig hét kör után behívták cserére, a Ferrari pedig ugyanezt akarta megtenni Sebastian Vettellel is, ő azonban felülbírálta a döntést, és 9 helyett 21 körös első etapot futott. Lazán hozta a 2. helyet, míg az eredeti tervet tartó Kimi Räikkönen végül csak a 4. lett.

Vettel így magyarázta az ellenszegülést:

“Behívtak, Daniel kiállására akartak reagálni, ugyanis eléggé küszködött a gumikkal. Megelőztem, de aztán ment is a bokszba. Én viszont jónak éreztem a gumijaimat, a tempóm is jó volt, szóval mondtam a csapatnak, hogy hadd maradjak kint.”

“Talán azért, mert láttam, hogy Daniel (a második etapján) 6-10 körig szenvedett, hogy nem valami jók a gumik, aggódtam egy kicsit, hogy túlságosan hosszú lenne így a második etapom. Összességében nem jelentett hátrányt a későbbi kiállás. Kimivel szemben pozíciót veszítettem, de csapatként dolgoztunk, így amikor a frissebb gumikon mögé értem, nem akadályozott, hogy kihasználhassam a jobb tempót és behúzzam a második helyet.”

Kommentek

Csirkebuszként élednek újjá az amerikai iskolabuszok

Guatemalában számos amerikai iskolai busz kezd új életet. Az úgynevezett csirkebuszokon azonban résen kell lenniük a turistáknak.

Meglepő autót fotóztak az M5-ösön

Vajon ki vesz amerikai piacra gyártott Passatot itthon, mikor állítólag futóműve rosszabb konstrukció, mint az európaié? Ennyivel olcsóbb lenne?

Idén még nem parkoltak bunkóbb módon Budapesten

Egy diplomata-rendszámos Audit hanyagul a buszmegállóban hagyott gazdája. Mert miért ne? Úgysem vár senki a buszra.

Használt autók 1,5 millió forint körül

Kétmillió forint alatt erős a kereslet a használt autók iránt. Mi ebben a kategóriában, de inkább 1,5 millió Ft körüli áron ajánlunk használt autókat.

Itt az Opel vadonatúj kompakt crossovere, a Crossland X

Nem a Mokka X helyére, hanem mellé sorolja be új városi crossoverét az Opel. A rég várt autó ma hajnaltól létezik.

Megújult a legendás amerikai sportkocsi

Felvarrták a Ford Mustang ráncait, jót tett az autónak a frissítés.

Divatcsászárnő tervezett kisautót

Klasszikus csajos stíluselemek helyett erőteljes divatkiáltvány, magabiztos és nőies az a smart fortwo Brabus, amelyet a német divatceleb Veronika Heilbrunner stilizált meg. A lényeg mégsem ez, hanem a Brabus tailor made program, amivel bárki megalkothatja saját smartját.

Szupersport-óra a világ leggyorsabb négyüléseséhez

A múlt héten bemutatott Bentley Continental Supersports a márka hagyományos óragyártó partnerét is megihlette. Az óra ultramodern tartalmakat kínál.

F1: Iszonyú sokat gyorsulnak az új autók

Az FIA legfrissebb szimulációi szerint egyes kanyarokban akár 40 km/h-val is nőhet az autók sebessége 2017-ben.

Hol kapni még új autót szívómotorral?

Mind több márka törli a turbómentes motorokat, mert az EU-szabványos fogyasztásmérés a feltöltött motoroknak kedvez. A 2008-hoz azonban atmoszférikus háromhengerest is választhatnak az óvatosabbak.

F1: Nagyot lépett előre az új motorral a Renault

A Red Bull technikai igazgatója, Adrian Newey szerint a Renault nagyot lépett előre a 2017-es motorral, de nagy kérdés, hogy a riválisok mennyit haladtak.

Megvan, ne keresd tovább a belső égésről készült tökéletes videót

Láttunk már hengerfej helyett plexivel zárt motort, amiben jól látszott a robbanások sorozata. Mókás volt, de ez a videó a profi bemutatása a történetnek, egyszerűen kihagyhatatlan.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.