F1: Rosberg behúzta, Perez újra a dobogón

Forma- Európa Nagydíj

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.06.19. 16.43

Nico Rosberg senkitől sem zavartatva nyerte meg a bakui utcai Európa Nagydíjat. A Red Bull elszúrta a stratégiát, Sebastian Vettel és a Force Indiá-s Sergio Perez a dobogón.

F1: Rosberg behúzta, Perez újra a dobogón

Nico Rosberg (Mercedes) sima-rajt cél győzelmet aratott a bakui Európa Nagydíjon, megszerezve idei ötödik, pályafutása 19. győzelmét. A bajnoki éllovas égig uralta az amúgy sem eseménydús versenyt. A dobogóra Sebastian Vettel (Ferrari)  és Sergio Perez (Force India) állhatott még fel, a német idén ötödször, a mexikói másodszor szerepel a legjobb három között. Perez igazán remek versenyt futott azt követően, hogy az időmérőn a második helyet szerzete meg, de csak a hetedik helyről indulhatott váltócsere miatt.

baku_fut_09

Kimi Räikkönen a negyedik, Lewis Hamilton az ötödik helyen zárt. A brit címvédő sokat küzdött a verseny folyamán a versenyautója elektronikus beállításával, amelyet a szabályok szerint a csapat segítsége nélkül kellett munkára bírnia. A futamot követően 24 pont a különbség a két mercis között.

A top tízbe még a két Williams, a két Red Bull és a másik Force Indiá-s, Nico Hülkenberg került.

Így zajlott a futam

Napos, meleg időben (33 fokos levegő-, 49 fokos aszfalthőmérséklet) álltak fel az autók a Forma-1 történetének első azerbajdzsáni versenyére, a bakui utcai pályán zajló Európa Nagydíjra.

A pole-ból a bajnoki éllovas Nico Rosberg, mellőle a sebességváltó-csere miatt hátrasorolt Sergio Perez helyett a Red Bull-os Daniel Ricciardo indulhatott. A második sorba a ferrarisok, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen kerültek, mögöttük Felipe Massa (Williams) és Danyiil Kvjat (Toro Rosso), Perez (Force India) és Valtteri Bottas (Williams) valamint Max Verstappen és az időmérőn eső-kelő Lewis Hamiton várta a rajtot a top10-ben.

baku_fut_05

Hátrébb a Toro Rossó-s Carlos Sainz sebességváltó-csere miatt a 13. helyett a 18. rajkockába állt, Fernando Alonso, Esteban Gutierrez, Felipe Nasr, Rio Haryanto és Pascal Wehrlein lépett előre egyet-egyet, míg a renault-s Kavin Magnussen váltócsere és felfüggesztés-módosítás miatt nem az utolsó helyről, hanem a bokszutcából kezdett.

baku_fut_06

A mezőnyből csak Hülkenberg, Wehrlein, Haryanto és Ericsson választott lágy keveréket a rajthoz, a többiek mind a szuperlággyal kezdtek. Hamilton, mivel kockásra fékezte a gumiját a Q2-ben, csereszettet igényelt és kapott a Pirellitől a starthoz, az edzéseken használt egyik garnitúráját adták vissza neki.

A lámpák kialvásakor Rosberg simán elment, mögötte Ricciardo, Vettel, Räikkönen, Felipe Massa viszont nem rajtolt olyan jól, Perez Räikkönen mögé került, támadni is kezdte a finnt. Összességében meglepően simán ment le az első kör.

baku_fut_04

A sorrend a 2. körben Rosberg, Ricciardo, Vettel, Räikkönen, Perez, Massa, Verstappen, Kvjat, Bottas és Hamilton volt a top10-ben.

Kvjatot két körön belül sorra megelőzte Bottas, Hamilton, Grosjean. Bottas aztán Verstappent is elkapta, a Mercedes angolja is kihasználta a holland ritmusvesztését, ő is elment mellette.

A 6. kör kezdetén Vettel megelőzte Ricciardót, míg a Red Bull kihívta a másik autót, Verstappen lágy gumikat kapott. A 18. helyre tért vissza. Egy körrel később Ricciardo is a bokszban járt.

Danyiil Kvjat a 8. körben kiállt a versenyből, a Williams Massánál cserélt kereket, Räikkönen a 9. körben járt kint. Ricciardo kiállására reagálva a Ferrari eredetileg Vettelt hívta ki, de a német inkább kint maradt.

baku_fut_16

Hamilton hosszas üldözés után a 11. körben előzte meg Bottast.

Räikkönen 5 másodperces büntetést kapott, amiért átvágta a bokszutca-bejárat záróvonalát.

Hamilton a 16. körre kapott lágy gumikat, ugyanakkor Räikkönen megelőzte Hülkenberget.

Rosberg továbbra is vezetett, mögötte Vettel, Perez, Bottas, Ricciardo, Räikkönen, Hülkenberg, Massa, Hamilton és Verstappen a pontszerző helyeken.

baku_fut_17

Perez és Massa a 17. körben járt a bokszban, Räikkönen a 19. körben megelőzte Ricciardót. Massát előbb Perez, majd Hamilton is maga mögé utasította.

Vettel egészen a 21. körig húzta a szuperlágyakon, lágyakat kapott. Hülkenberg és Verstappen mögötte jött. A holland közepes keveréket vett fel.

A vezető Rosberg egy körrel Vettel után ment ki, lágyakkal tért vissza az élre. Mögötte Räikkönen, Vettel, Perez, Hamilton, Ricciardo, Massa, Bottas, Sainz és Alonso haladt a top10-ben.

baku_fut_02

Verstappenhez hasonlóan Ricciardóval is kiment egy második cserére, ugyanúgy közepes keveréket tettek fel a Red Bullra.

Az eltérő stratégián lévő ferrarisok a 28. körben cseréltek pozíciót, Räikkönen átadta a 2. helyet Vettelnek. Rosberg 19 másodperccel vezetett.

Hamilton a futam közepétől az energia-visszanyerő rendszerrel küszködött, de a csapat a korlátozások miatt a rádión nem igazán tudott segíteni neki.

baku_fut_07

A táv kétharmadánál Rosberg vezetett, mögötte 15 másodperccel Vettel, utána Räikkönen, Perez, Hamilton, Bottas, Hülkenberg, Ricciardo, Massa és Verstappen a pontszerző helyeken.

Alonso nyolc körrel a vége előtt műszaki hibával kiállt, csapattársa, Button a 11. helyre lépett előre.

Verstappen a 45. körben megelőzte Massát, a 9. helyet vette el a braziltól.

Öt körrel a vége előtt Rosberg senkitől sem zavartatva vezetett, mögötte Vettel, hátrébb a beállításokkal küszködő Räikkönen, majd Perez, Hamilton, Bottas, Hülkenberg, Ricciardo Verstappen és Massa.

Ricciardo a 48. körben átküzdötte magát Hülkenbergen. Az ausztrál el is fékezte magát a célegyenes végén, de a pályán tartotta az autót.

baku_fut_15

Közben Perez egészen Räikkönen nyakára ért, persze erőlködnie szükségtelen volt, hiszen a finn időbüntetése miatt így is, úgy is virtuálisan övé volt a 3. hely.

A másik Force Indiá-s, Hülkenberg újabb pozíciót veszített, Verstappen is megelőzte.

Perez az utolsó kör kezdetére maga mögé utasította Räikkönent, a pályán is a 3. helyre lépett.

 

Kattints a képre, galéria nyílik!

Nico Rosberg lazán befutott elsőként, idei ötödik, pályafutása 19., első azerbajdzsáni futamgyőzelmét aratta, amivel 24 pontra növelte előnyét Hamiltonnal szemben. Rosberg mellett Vettel és Perez állhatott dobogóra.

A további pontokon Räikkönen, Hamilton, Bottas, Rcciardo Verstappen, Hülkenberg, Massa osztozott.

baku_fut

Kommentek

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Arab uralkodónak öltözött Felipe Massa

Royal Family Massah – írta a családjáról készült fotó alá a brazil Forma-1-es pilóta.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Szexi tánc okozott tragédiát

Meggondolatlan kamaszlány szexinek tartott táncba kezdett a közlekedő autók mellett, meg is lett az eredménye.

Üzemanyagcellás kamiont tesztel a Toyota

A Los Angeles-i kikötő és környéke extrém teherforgalmát kívánja környezetbarátabb mederbe terelni a Toyota.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.