Ausztria 2014-es, Mexikó tavalyi, Németország idei visszatérésével, Azerbajdzsán beszállásával a Forma-1 2016-ban rekordhosszúságú, 21 fordulós idényt bonyolít, de jövőre radikálisan megrövidülhet a szezon.

Legalábbis a “nem szófogadó” pályák miatt ezzel riogat Bernie Ecclestone. A Forma-1 ura a napokban többször is megfenyegette a beígért felújításokat halogató montréali és interlagosi helyszíneket, emellett Monza és Hockenheim egyelőre nem rendelkezik szerződéssel 2017-re.

Amikor Bakuban, az új Európa Nagydíj helyszínén a jövő évi naptárról kérdezték, ezt mondta: “Majd meglátjuk, majd meglátjuk. Lehet, hogy 22 futam lesz. Idén 21 van, jövőre lehet 21 is. De nagyon is lehetséges, hogy csak 18… Monza még a levegőben lóg, és amennyire tudom, Brazíliában is gondjaik vannak. Nincs rendes elnökük, így az olyan apróságokkal nem tudnak foglalkozni, mint a nekünk való fizetés.”