F1: Emberi jogok? Mik is azok?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.06.16. 14.31

Bernie Ecclestone szerint a Forma-1 lelkiismerete tiszta, az emberi jogok miatt nem kell aggódnia Azerbajdzsánban.

F1: Emberi jogok? Mik is azok?

A Forma-1 a hétvégén első ízben látogat Azerbajdzsánba. A verseny az autoriter Alijev-rezsim presztízsrendezvénye, az Európa Játékok után a bakui utcai futam sem véletlenül kapta az Európa Nagydíj nevet. A drága pénzből jól szervezett futam bonyolítása persze csak egy dolog, sokan figyelmeztetnek arra, hogy a Forma-1 a jelenlétével legitimálja az országban zajló emberi jogi visszaéléseket, ami nem helyes.

Az F1 uraként ismert Bernie Ecclestone nem is kerülhette el az erre vonatkozó kérdéseket Bakuban. Amikor rákérdeztek, hogy tiszta lelkiismerettel versenyezhetnek-e a hétvégén, így felelt:

“Igen, száz százalékosan. Amint valaki megmondja nekem, mit is jelentenek az emberi jogok, megvizsgálhatjuk majd, hogyan és mikor érvényesül a dolog ebben az esetben. De meg tudja valaki mondani, mit is jelentenek ezek az emberi jogok?

ecclestone

Amikor emlékeztették, hogy a például a kormányt, a rendszert kritizáló újságírókat fognak le, így reagált:

“Úgy is kell. Persze attól függ, miket írnak. De sokan éheznek a világban, nekik tényleg van okuk panaszkodni. Persze meghallgatunk mi bárkit, akinek valódi problémája van, de hogy őszinte legyek, mi nem sokat tehetünk. Szólásszabadság, ilyenek, hát, nem is tudom. Szerintem a legtöbb helyen megüti a bokáját az, aki kormányellenes, aki a politikusokat támadja. Vagy akárkit. Szóval nem olyan egyszerű kérdés ez.”

“Persze tudom, mit kellene tennünk: nem rendezni versenyt olyan országban, ahol korrupció van. De akkor hol fogunk versenyezni?”

Ecclestone dicsérte az új utcai pályán, méghozzá elég érdekes módon:

“Amikor először megvolt a nyomvonal, sokan azt mondták, megőrültem, hogy egybe akarjuk fogni az óvárost és a modern részeket, de úgy tűnik, bejött a dolog. Délelőtt beszéltem Nicóval (Rosberg), aki azt mondta, húzós, izgalmas pálya lesz ez – ellentétben azzal, amit az emberek gondoltak, amikor először látták a terveket. Most jövünk a világ egyik legjobb helyéről, Észak-Amerikából, de ezzel összehasonlítva az is amolyan szarfészek.”

Kommentek

F1: A kis Schumacher is világbajnok lenne

Michael Schumacher fia, Mick édesapját tekinti a bálványának, így ő is szertne a Forma-1-es világbajnoki címig jutni.

F1-es motorértekezletre megy az Audi

Német sajtóértesülés szerint a jelenlegi motorgyártók mellett a Volkswagen-csoport egyik képviselője is ott lesz a Forma-1-es erőforrások jövőjét illető pénteki megbeszélésen.

Alonso: Nincs több kávészünet!

Fernando Alonso szerint belülről egészen nagy a különbség a korábbi és a 2017-esautók között, a kanyarsebesség elképesztő. Még a McLarenben is.

F1: A Merci-főnökön röhög az egész internet

Toto Wolff beindította a mémgyárakat az Ausztrál Nagydíjon bemutatott asztalcsapkodásával.

Durva rekord a magyar autópályákon

Az előző évhez képest 2016-ban jelentősen nőtt a bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma Magyarországon.

BMW M8: új legenda születik

Az 5-ös és 7-es szériákkal közös padlólemezre épül a leendő BMW 8-as szuperkupé. Már az M-verzióját tesztelik.

Egykori KGB-s autót 4,5 millióért? Valaki?

A V8-as Tatra egy KGB-s változata került fel nemrég az eBay-re, amire most bárki licitálhat.

Elektromos terepkupét fejleszt a Škoda

305 lóerős, összkerékhajtású hajtáslánc, 500 kilométeres hatótávolság: a Škoda Vision E magas szinten indítja a cég elektromos offenzíváját.

Nagyon jó hír jött az uniós közlekedési balesetekről

Kétéves stagnálás után tavaly ismét csökkent a halálos közúti balesetek száma az Európai Unióban.

A KRESZ örök dilemmájára kerül most pont

Kiengedjem? Ne engedjem ki? Mikor engedjem ki?

Így javítanak utat Ukrajnában, nem szép látvány

A járhatatlan sártengerré változó földutakat régen gyakran töltötték fel építési törmelékkel, téglákkal, amelyet a járművek szép lassan bedolgozták a földbe, és ideig-óráig könnyebb volt a haladás.

Hivatalos: jön az új Ikarus

Cseppfolyós földgázzal (LNG) hajtott buszok gyártásába kezd az év második felében az Ikarus.

Miért csökkentették 70-re a tempót a reptéri úton?

Pár hónapja felvetettük a Budapest Közútnál, hogy tán újra kéne gondolni a repülőtéri gyorsút forgalmi rendjét. És, Isten irgalmazzon lelkünknek, újra is gondolták!

Morbid: El akarták lopni a Ferrari-alapító maradványait

Az olasz rendőrség kedden közölte, hogy sikerült meghiúsítaniuk a néhai Ferrari-alapító, Enzo Ferrari földi maradványainak ellopását. Váltságdíjra utaztak a reménybeli sírrablók.

Videó: Ilyen közel voltak a nézők Vettel Ferrarijához

Sebastian Vettel melbourne-i fedélzeti kamerás felvételéből látszik igazán, mennyire veszélyes volt, hogy a nézők már a levezető körön a pályára rohantak.

F1: Lewis Hamilton önéletrajzi filmet tervez

Nem lát megfelelő színészt, ezért önmagát alakítaná.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.