F1: Sainz nem készül a Ferrarihoz

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.06.15. 10.31

A Toro Rossó-s Carlos Sainz azt mondja, egyelőre nem izgatja a Mercedes vagy a Ferrari, a Red Bull-lal akar világbajnoki címet nyerni.

F1: Sainz nem készül a Ferrarihoz

A 22 éves Carlos Sainz tavaly Max Verstappennel együtt mutatkozott be a Forma-1-ben a Toro Rossónál, és bár a balszerencsének köszönhetően a pontok tekintetében elmaradt a holland tinisztártól, a tempójuk között nem volt igazi különbség.

Verstappent idén a Spanyol Nagydíjtól előléptették a Red Bullhoz, ahol rögtön futamot is nyert, bebiztosította helyét, ugyanakkor a csapat fejesei szerint Daniel Ricciardo sem megy sehova 2017-ben, így Sainznak nincs hova feljebb lépnie. Fel is röppent már, mint Kimi Räikkönen egyik lehetséges ferraris utódja, de a fiatal spanyol azt mondja, egyelőre nem is gondol az energiaital-gyártótól való távozásra.

“Szerintem maradok. Úgy gondolom, hogy ha jól végzem a munkámat, a Red Bull talál majd nekem helyet. Nem tudom, hogyan, de meggyőződésem, hogy ha bizonyítom, mire vagyok képes, akkor valahol csinálnak nekem helyet, és a világbajnoki címért küzdhetek majd a csapattal, ez a célom.”

“Emlegetik a Mercedest, a Ferrarit, de én a Red Bull-lal szeretném megnyerni az első világbajnoki címemet, ugyanis nagyon sokat tettek értem” – utalt arra, hogy már 15 éves korától a versenyzői programjuk tagjaként tanulta a szakmát.

sainz

Sainz azt mondja, az sem bántja, hogy a még nála is jóval fiatalabb Verstappen kapott lehetőséget a nagycsapatnál.

“Az a célom, hogy a Red Bull-csapatnál versenyezzek, és nem is titkolom, hogy jól esett volna, ha én kerülök oda. De eleve nem úgy terveztem, hogy az idény ötödik fordulójában ülök át hirtelen. Szóval amikor nem engem választottak, azt mondtam, nem gond, még nem jött el az én időm. Csak folytatnom kell, ahogy eddig, a Red Bullnál megmondták, hogy én is kapok majd lehetőséget. Csakis erre koncentrálok.”

Paddockbeli pletykák szerint a Red Bull most, másfél szezon után máris újabb két évre lekötötte Sainzot.

Kommentek

Betegségnevű elektromos szupersportkocsi, de honnan?!

A Dendrobium nem valami alattomos gombás fertőzés, hanem egy futurisztikus külsejű sportkocsi, amely egyrészt elektromos, másrészt hamarosan gyártani fogják, harmadrész szingapúri.

Elsírta magát a szerelő, amikor ezt meglátta

Vajon mire gondolt emberünk, amikor fa fékbetéteket drótozott a féktárcsához? A többiről nem is beszélve.

Életükkel játszanak a marosvásárhelyi autósok

Életveszélyes játékot űzött több autós és motoros a Maros jegén.

A pillanat, amikor a “Szikla” is könnyezett

Dwayne “The Rock” Johnson olyan ajándékot adott egy háborús hősnek, amire nem számított.

80 verda alatt a Föld körül

Mindig is érdekelt, hogy milyen autókat gyártanak a világ túlsó felén, de nem volt hol utánanézned? Az internet korában ez nem kifogás, de mi most segítünk.

Iszonyatos pénz megy a hidrogénbe

Tizenhárom ipari szereplő, köztük öt autógyártó együttesen tízmilliárd euróval készül hozzájárulni a hidrogén alapú mobilitás fejlesztéséhez. Öt év alatt költik el ezt az eszméletlen összeget.

Mindenki részeg volt ebben a balesetben

Szépen fogy a szesz a bulinegyedben, de attól a KRESZ-t még be kéne tartani. Autósnak, gyalogosnak egyaránt.

70 millióért a tiéd lehet Magnum Ferrarija

A Bonhams holnap elárverezi azt a Ferrari 308 GTS-t, amellyel Tom Selleck csapatott Hawaii szigetén, mint Magnum magánnyomozó.

Ilyen motorok lesznek a Kia csúcsszedánjában

Véglegesítette a Stinger kupélimuzin motorpalettáját a Kia. Hibrid nem lesz egyelőre.

Új alvázas Suzuki jön!

A Suzuki illetékesei megerősítették, hogy a Jimny utódja is létravázra épül majd. Egyéb konkrétum nincs.

Minden, amit az új Toyota Yarisról tudni lehet

Márciusban frissítőkúrát vesz a Yaris. Kistestvérének megjelenését ölti majd magára.

F1: Helyet találtak a Red Bull-ifjoncnak

Bár Forma-1-es lehetőséget nem kapott a Red Bulltól, versenyülést azért szeretek a GP2 tavalyi bajnokának, Pierre Gaslynak 2017-re. Japánban folytatja.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.