Button korábban azt mondta, hogy kizárólag saját maga dönt a jövőjéről, de egyelőre nem is izgatja túlságosan a téma. A McLaren sem kapkod, majd szeptemberben kiderül, mi lesz. “Mivel nem akarjuk tönkretenni ezt az évet, szeptember előtt nem beszélünk a folytatásról” – mondta Eric Boullier csapatfőnök. “Ha korábban emlegetjük a témát, csak eltereljük a pilóták figyelmét a dolgukról.”

Lassan a Renault-nál is téma lesz, hogy kivel képzeli el a csapat a jövőt, Kevin Magnussen kitartana a projekt mellett az eddigi eredménytelenség ellenére is. “Remélem, nem húzódnak el sokáig a tárgyalások, az ilyesmit utálom” – fogalmazott Magnussen. “Remélhetőleg hamarosan elkezdhetünk érdemben beszélgetni. Örülök, hogy itt lehetek, és szívesen maradnék ebben a projektben.”

Felipe Nasr közben arról beszélt, hogy egyáltalán nem biztos a Saubertől való távozása. “Ezzel a csapattal van szerződésem az év végéig” – nyilatkozta Nasr. “Több opcióm is van 2017-re, meg kell néznünk, melyik komoly. De nem zárom ki a folytatást a csapattal.” Nasrnek nem lesz könnyű dolga, ha maradni akar, mert nemcsak csapattársával, Marcus Ericssonnal, hanem a csapatfőnök Monisha Kaltenbornnal sem jön ki túl jól.