F1: Kész csőd az azerbajdzsáni verseny

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.06.14. 09.40

A hétvégén következő vadonatúj utcai verseny költségeinek mindössze 2 százaléka folyt be a jegyeladásokból.

F1: Kész csőd az azerbajdzsáni verseny

A hétvégén megrendezik a Forma-1 történetének első azerbajdzsáni versenyét, a főváros Baku utcáin rendezendő Európa Nagydíjat.

Mivel a kaukázusi országnak elhanyagolható motorsporthagyománya van, az F1-es nagydíj egyértelműen presztízsverseny, a cehet az állam állja, bízva az országimázs javulásában.

Az autoktrata Alijev-rezsim természetesen nem is spórol, az ifjúsági és sportminiszter Azad Rahimov állítása szerint 66,3 millió dollárnak (19 milliárd Ft) megfelelő összeget költöttek a szervezésre és az utcai pálya kialakítására, azonban a jegyeladásokból mindössze 1,3 millió dollár (362 millió Ft), azaz a ráfordítás alig 2 százaléka folyt be.

A minisztérium adatai szerint a jegyek mindössze 30 százalékát vásárolták külföldiek, 70 százalékát a helyiek vitték el.

Ez így bizony elég sovány, persze nem szabad elfelejteni, hogy a földgázkitermelésből származó pénzekből bőven futja, a jegyeladások mellett pedig a turisztikai reklámérték, az idegenforgalmi bevételek, a közvetett, hosszabb távú gazdasági haszon később ellensúlyozhatja a papíron egyelőre igen negatív mérleget.

Kommentek

Norvégiában betiltották a dízelautókat

A rossz légminőség miatt Oslo átmenetileg kitiltotta a norvég fővárosból a gázolajjal üzemelő gépjárműveket.

Opel, ami jobban kéne, mint egy BMW

Olyan Opelt vezettünk, amely annyira a vágy tárgya volt egykoron, hogy még egy dalba is befoglalták a nevét.

Családi mindenest, de milyet?

Használtautó-vásárlásban segít szakértőnk, aki egy levélváltással is irányt mutathat az igényeinknek megfelelő kivitel megtalálásához.

Ez a kézműves módszer új fejezetet nyit a hengerfej felújításban

Precíz megoldás helyett ösztönből tolja emberünk. Az eredmény kétséges, de legalább az eljárás látványos.

Magyar rekord a BMW-nél

Soha annyi új BMW nem kelt el Magyarországon, mint 2016-ban. A siker nem csak a hagyományos modelleké, Közép-Európában i-modellekből is nálunk fogy a legtöbb.

Súlyos kockázat a járműjavításhoz használt illegális eszköz

Súlyos közlekedésbiztonsági kockázatokat jelentenek az autókban használt szoftverek és egyéb műszaki elemek működését ellenőrző nem jogtiszta, vagy nem megfelelően frissített diagnosztikai eszközök – hívta fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT).

Top 10: a magyarok kedvenc használt autói

Úgy fest, hogy a közlekedési alapszükségletek kielégítésére szolgáló modellek mellett sok honfitársunk álmait valósítja meg használtautó-behozatallal. Közöljük a tíz legnagyobb darabszámban behozott használt autót.

1,3 milliárd liter benzint fogyasztottunk tavaly

Tavaly 5,5 százalékkal, csaknem 3 milliárd 358 millió literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás a magyar piacon, ezen belül a gázolaj iránti kereslet 6,4 százalékkal, a benziné pedig 4,1 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest.

Fából faragott futóművel támasztották fel a sánta terepjárót

Aki terepjárásra adja a fejét, annak leleményesnek kell lennie. Az erdő mélyén, a vadonban nincs szerviz, csak a merész ötletek segíthetnek ha nagy a baj.

Iszonyatos luxus-pickup a Mercedestől

Miközben a Nissannal közösen fejlesztett X-osztály mezei munkaeszköznek ígérkezik, a cég más részlegei nem voltak ennyire józan gondolkodásúak.

Megvan az év első, szájtátós kamiontuningja!

Egy magyar csapat úgy alakította át egy Scania utasterét, hogy arra talán még külföldön is csorgatni fogják a nyálukat a kamionsofőrök.

Betegségnevű elektromos szupersportkocsi, de honnan?!

A Dendrobium nem valami alattomos gombás fertőzés, hanem egy futurisztikus külsejű sportkocsi, amely egyrészt elektromos, másrészt hamarosan gyártani fogják, harmadrész szingapúri.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.