A Honda ugyan a szezon eleje óta optimalizálja erőforrása működését, de az “igazi”, zsetonos fejlesztéssel kivártak.

A japán gyártó F1-es főnöke, Juszuke Haszegava korábban elmondta, hogy a következő lépcsőt a motorcsereciklus újabb fordulójánál tervezik bevetni, feltéve, hogy a gyári teszteken sikerül igazolni a hatékonyságnövekedést és a megbízhatóságot – úgy tűnik, sikerült.

Fernando Alonso és Jenson Button McLarenjébe is bekerül tehát a két zseton felhasználásával fejlesztett új turbóegység, amely elsősorban a hibridrendszer működésén, az energia-visszanyerés terén hozhat előrelépést a remények szerint.

Kanadában erre szükség is lesz, hiszen a Honda erőforrása továbbra sincs a Mercedes, Ferrari és a mostanra sokat javult Renault szintjén, márpedig a Gilles Villeneuve pálya jellegéből fakadóan ezen a hétvégén sokat számít a motorerő.

A Kanadai Nagydíjra a Ferrari is új turbót visz.