F1: Alonso bevallotta, hogy csak egy dologhoz ért

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.06.08. 16.30

Fernando Alonso kivárja a következő évet, aztán eldönti, hogy marad-e a Forma-1-ben.

F1: Alonso bevallotta, hogy csak egy dologhoz ért

Alonso arra kíváncsi, hogy a jövőre 5-6 másodperccel gyorsulú autókat milyen lesz vezetni. Ha szórakoztató, akkor elképzelhető, hogy marad a sorozatban, egyébként más kihívást keres magának

“Jelenleg is élvezem a versenyzést” – mondta Alonso a Sport Bildnek, pedig korábban éppen arról beszélt többször is, hogy a hibrid korszak kezdete óta nem túl izgalmas számára a Forma-1.

“A versenyzés az életem, és ez az egyetlen dolog, amihez igazán értek. Ha jövőre nem lesznek szórakoztatóak az autók, kategóriát váltok. Nagyon szeretném megnyerni egyszer a Le Mans-i 24 órást.”

Alonso szerződése 2017 végéig érvényes a McLarennel, a következő szezont tehát akkor is ki kell húznia, ha nem érzi igazán jól magát.

Alonso továbbra sem bánja, hogy elhagyta a Ferrarit. “Túl fájdalmas lett volna, ha a hatodik és hetedik évben is egy Mercedes vagy egy Red Bull mögött végzek. Jó emlékeket akartam megőrizni a Ferrariról a fájdalmasak helyett.”

Kommentek

F1: Rajzfilm készült Vettel futamgyőzelméről

Elindult az új szezon, megérkezett a MiniDrivers első rajzfilmes összefoglalója is.

F1: Dokumentumfilm-sorozatban égeti magát a McLaren

Rosszabbkor nem is készülhetne film a csapat és a versenyzők színfalak mögötti munkájáról, de a McLaren és az Amazon idén mégis erre készül.

F1: Wehrlein dicséretet, és nem kritikát érdemel

A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn keményen kritizálta azokat, akik kritikát fogalmaztak meg az Ausztrál Nagydíjtól visszalépett Pascal Wehrleinnal szemben.

A főnök még több Verstappent akar az F1-be

A Forma-1 motorsportért felelős igazgatója, Ross Brawn arról álmodik, hogy a közeljövőben még több Max Verstappen versenyez majd a sorozatban.

Ha nincs meg a sofőr, nincs büntetés – Nyilatkozott a rendőrség

Az ORFK közlése szerint a közterület-felügyelet kameráival nem lehet az objektív felelősség alapján bírságolni.

Targoncás oktatófilm, csak erős idegzetűeknek

Nagyon kel vigyázni, nehogy egy lehulló tapétavágó beleálljon a fejedbe, mikor épp leveszed a kobakot.

Különös autót fotóztak a Ferihegyi reptérnél

Olvasók küldte a fotókat, ilyet nem látni túl sűrűn itthon. Persze előfordul.

Nézd meg, hogy kell helyesen használni a körforgalmat

Remek kis animáció demonstrálja, hogyan is kell használni a többsávos körforgalmat.

Titkok az új Suzukiról

Stratégiát váltott a Suzuki: míg a kifutó Swift formaterve alig tér el elődjétől, az új jóval kevésbé hasonlít rájuk. A design részleteiről a főtervezőt kérdeztük.

Élesben veti be elektromos haszonjárműveit a Mercedes

Bár még nincs sorozatgyártásra alkalmas elektromos változat a Vitóból és a Sprinterből, mégis élesben tesztelhetik őket a következő években.

F1: Ha gyors a Ferrari, Vettel marad

A Ferrarinak akkor van a legnagyobb esélye a Sebastian Vettellel való szerződéshosszabbításra, ha gyors autót adnak alá. De mi lesz Räikkönennel a felpörgött Vettel mellett?

Kiderült, hogyan úszható meg az 50 ezres bírság

Lehet egy módja annak, hogyan kerülhető el a közterület-felügyelők által kiszabott 50 ezres bírságok kifizetése.

Durva rekord a magyar autópályákon

Az előző évhez képest 2016-ban jelentősen nőtt a bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma Magyarországon.

F1: A kis Schumacher is világbajnok lenne

Michael Schumacher fia, Mick édesapját tekinti a bálványának, így ő is szertne a Forma-1-es világbajnoki címig jutni.

BMW M8: új legenda születik

Az 5-ös és 7-es szériákkal közös padlólemezre épül a leendő BMW 8-as szuperkupé. Már az M-verzióját tesztelik.

F1-es motorértekezletre megy az Audi

Német sajtóértesülés szerint a jelenlegi motorgyártók mellett a Volkswagen-csoport egyik képviselője is ott lesz a Forma-1-es erőforrások jövőjét illető pénteki megbeszélésen.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.