F1: Schumacher fia szintet lépne

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.06.07. 14.41

A 17 éves Mick Schumacher jövőre már a Forma-1 egyik előszobájának számító Forma-3-as Európa-bajnokságba lépne tovább.

F1: Schumacher fia szintet lépne

Mick Schumachernek nincs könnyű dolga, hiszen hétszeres világbajnok édesapja, a 2013 vége óta ágyhoz kötött Michael Schumacher miatt felfokozott érdeklődés és elvárások közepette kell építgetnie autóversenyzői karrierjét, de azért halad.

A 17 éves pilóta a gokartos sikerek után a 2015-ös szezonban váltott a formaautókra, a német Formula 4-es, belépő szintű szériában indult. Idénre is maradt a hazai bajnokságban, mellette azonban már az olasz nemzeti sorozatban is indul.

mick_schumcher_01

Mindkettőben jól alakulnak a dolgai, legutóbb a német bajnokság múlt hétvégi lausitzringi fordulóján villantott: édesanyja, Corinna és menedzsere, Sabine Kehm jelenlétében pole-t szerzett, majd két futamot nyert.

Bár a Forma-1 még messze van, de lassan itt az ideje, hogy a kis Schumi szintet lépjen, jövőre már a Forma-3-as Európa-bajnokságban szerepelhetne.

“Igen, a következő lépés egyértelműen a Forma-3 lehet. Nagyon erős ott a verseny. Az lehet a következő szint” – nyilatkozta a Kölner Expressnek.

A Forma-1-es bemutatkozás előtt a pilóták hagyományosan eltöltenek még néhány szezont a GP2-ben és/vagy a tavalyig Formula Renault 3.5-ként ismert sorozatban, de az F3-ból való ugrás sem kizárt, hiszen két évvel ezelőtt az akkor még csak 16 éves Max Verstappen mindössze egy ottani idény után kapott F1-es szerződést.

Kommentek

F1: Nem a trükkös futómű csinálta ki a Red Bullt

A Red Bull szerint a felfüggesztésekre vonatkozó új szabályoknak nincs közük ahhoz, hogy a csapat a Ferrari és a Mercedes mögé szorult az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Ő lesz Räikkönen utódja?

A Ferrari korábbi csapatfőnöke szerint megvan, kire cserélhetné a veterán Kimi Räikkönent a Ferrari 2018-ban.

F1: Alonso még öt évig maradhat?

A McLaren-Honda jelenlegi versenyképessége mellett az sem lenne meglepő, ha Fernando Alonso féltávnál kiszállna, de a wokingi csapat főnöke azt reméli, sokáig marad még a kétszeres bajnok spanyol.

Lauda: Bottas máris bizonyított

A Mercedes-csapat elnöke az Ausztrál Nagydíj után úgy látja, hogy jól választottak Valtteri Bottasszal, a finn elődje, Nico Rosberg szintjén van.

Használt hibrid buszokat vásárol a főváros

Újra visszatérhetnek a hibrid buszok Budapestre, igaz ezek használtak lesznek és csak szóló kivitelűek.

Jön a 30-as korlátozás lakott területeken?

Violeta Bulc, az Európai Unió közlekedésért felelős biztosa szerint érdemes lenne szigorúbban korlátozni a sebességet lakott területen.

Ezt a vizsgát soha nem fogja elfelejteni egyik tanulóvezető sem

Amikor az oktató közli, hogy a vizsgán egy másik autót fognak vezetni, már ott elkezdődik a para, aztán meglátják milyen autó, és picit kikészülnek.

Életveszélyes előzés után bosszúálló üldözés Békésben

Többször írtunk már a defenzív vezetési stílus életmentő hatásáról. Mert rengeteg idióta van az utakon, és ha lesüllyedünk a szintjükre, és belemegyünk egy adok-kapok szituációba, akkor azzal csak magunkat, és utasainkat veszélyeztetjük.

Harmadik üléssort kap a Honda CR-V

Az új generációs Honda CR-V fedélzetén mostantól akár heten is utazhatnak. Egyetlen bökkenő van csupán: a sokszemélyes verziót csupán egy piacon forgalmazzák.

Marad Rexton a SsangYong csúcsmodellje

Nem várta meg a világpremiert a SsangYong, idő előtt bemutatott két képet a múlt héten beharangozott nagy szabadidő-modelljéről.

Jöhet a rendszeres magyar KRESZ-vizsga

Egy hazai kutatás szerint az autósok 40 százaléka úgy látja, hogy a sofőröknek javára válna, ha időközönként újra kellene vizsgázniuk KRESZ-ből.

Ennyire olcsón még senki nem jutott hozzá Lamborghinihez, pláne nem ilyenhez

Mondjuk 5 dollárt pont megér ez a szénné égett Lamborghini Huracan. Egy fillérrel sem többet.

F1: Hamilton dobta az edzőjét

Lewis Hamilton a 2017-es idényre megvált trénerétől, mostantól a saját elképzelései szerint edz, de motiváltabb, mint bármikor.

Fontos változás jön a rendszámoknál

Áprilistól nyílik lehetőség a közúti forgalomban a szürke rendszám­tábla kitételére azokra a gépjárművekre, amelyekre biciklitartó van felszerelve.

Brutális C-kupéval erősít a Mercedes

Az AMG C63 R egy közútra száműzött pályaversenyautó lesz, ami már úgy is hátborzongató, hogy semmit nem tudunk róla.

Figyelj, ezzel a civil autóval vadásznak a rendőrök

Már Keszthelyen és Nagykanizsán is segíti a rendőrség munkáját a két fedélzeti kamerája miatt speciális feladatokra is alkalmas felderítőautó.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.