Alonso: Egész hétvégén nem bíztam az autóban

Túl nagy volt a mellény

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.05.28. 17.31

Fernando Alonso azt mondja, a McLaren-Honda vezethetősége nem valami jó, de a top10-es időmérős eredménynek így is örül.

A McLaren versenyfőnöke, Eric Boullier a Monacói hétvége előtt arról beszélt, hogy a kasztnijuk a mezőny egyik legjobbja a Mercedes és a Red Bull mögött, a Ferrarival pedig nem is kell majd számolniuk.

Ehhez képest a csapat versenyzői ugyanúgy a középmezőnyben szerepeltek, mint eddig, Jenson Button már az időmérő második szakaszában búcsúzott, míg Fernando Alonso – idén másodszor – épp becsúszott a Q3-ba, ahol utolsóként végzett.

Utólag nem épp arról beszélt, hogy mennyire feküdt az autónak a pálya:

“Igen, egy kicsit túl optimisták voltunk, de sosem lehet előre tudni, amíg a pályára nem lép az autó. Egy kicsit merészen jósoltunk, de majd meglátjuk, hátha sikerül szépen, pontokkal végezni.”

“Végig hiányzott a tempó, gondjaink voltak csütörtökön, egész hétvégén nem bíztam az autóban. Elöl hiányzott a tapadás, és ha Monacóban nincs meg az önbizalom, akkor minden egyes kör nagy próbatétel, mert belemenősen kell vezetni, de az ember nem tudja, hogyan viselkedik majd az autó.”

mon_edz_62

“Szóval nem volt könnyű, ebből a szempontból nem vagyok valami elégedett, de most már nem tudjuk visszacsinálni. Igyekszem majd pontot szerezni a futamon. Láthattuk, hogy sok hiba, incidens történt eddig, szóval ott kell majd lenni, hogy kihasználhassam a helyzetet, és valami jó eredményt hozhassak.”

Alonso szerint ehhez az első, elengedhetetlen lépés a Q3-ba való bejutás volt.

“Monacóban nagyon kell hajtani erre, mert vasárnap nagyon nehéz előzni, szóval minden áron a Q3-ba kellett jutni. Holnap aztán élni kell a lehetőséggel és figyelni az eget, mert esőt jósolnak.”

Alonso Kimi Räikkönen hátrasorolása miatt a 9. helyről rajtol majd, csapattársa, Jenson Button a 13. helyről kezd.

Kommentek

Már szupersportkocsikat is érint a légzsákbotrány

Ferrarikat és McLareneket is találunk a hibás Takata légzsákok miatt indított visszahívás-sorozat legújabb ütemében.

Mindig is imádtad a 007-est? Akkor ez tetszeni fog.

Ez a patent kis infógrafika összeszedte James Bond kedvenc autóit, és néhány tudnivalót róluk.

Ezek a legjobb használt dízelek

A brit Diesel Car magazin kielemezte a piacot, és összeállította kedvenc használtautóinak listáját. Szerintük ma ezeket érdemes megvenni Európában másodkézből.

Vidéken is tiltják az autóhasználatot

A levegő minőségének romlása miatt hétfő reggel a városi szmogriadó-bizottság elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Nyíregyházán.

Ogier Forddal is rögtön nyert

Sébastien Ogier nyerte a rali-világbajnokság monte-carlói nyitóversenyét.

Limitált szériával nyit az Alfa Stelvio

280 lóerős, kétliteres turbómotorral, automata váltóval, összkerékhajtással kínálja a Stelvio első, megvásárolható szériáját az Alfa.

Meghosszabbították a szmogriadót Budapesten

A magas szállópor-koncentráció miatt hétfő reggel 6 órától Budapest közigazgatási területén tilos azzal a gépjárművel közlekedni, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0; 1; 2; 3; 4, vagy amelyek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot.

Mi kerül ezen a ventilátoron 94 ezerbe?

Két tanulság kristályosodott ki a sztori végére. Egyrészt aki öreg prémium autót vesz, az magára vessen, másrészt nem a profi kereskedőkhöz, szervizekhez, hanem a baráti közösségekhez, márka-, típusfórumokhoz érdemes legelőször segítségért fordulni, ha alkatrész kell!

Itt tudhatod meg, hogy kitiltották-e Budapestről az autódat

Ha csak valamilyen hirtelen szél el nem fújja a fővárosra ült szmogfelhőt, akkor holnap életbe lép a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten. Ez a legfontosabb amit tudni kell.

F1: Durva baleset a gálaversenyen – videó

Miamiban a hétvégén zajlik a Bajnokok tornája, a motorsport sztárjai szombaton a megküzdöttek a Bajnokok bajnoka címért. Meglepetésember nyert. Nagy balesetet is hozott a verseny.

Nem kap új elnöki limuzint Donald Trump

Úgy tervezték, hogy a friss fejlesztésű Cadillac a beiktatással egy időben debütál, de most mégis úgy tűnik várni kell pár hónapot az elnöki szörnyeteg érkezésére.

Tom Hanks különleges guruló ajándékot kapott

Tom Hanks budapesti tartózkodása alatt több Kispolskit és világhírűvé tett, előszeretettel fotózkodott a lengyel gyártású kisautóval. Ez a szokása most érdekes fordulathoz vezetett.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.