Lewis Hamilton és Nico Rosberg is nyilatkozott a csütörtöki edzéseket megelőző médianapon Monacóban. A Mercedes versenyzői azt állították, hogy túltették magukat a mindkettejük kiesésével végződött barcelonai ütközésen. “Tegnap leálltunk és váltottunk pár szót, nincs probléma. Korábban feszültséget generált volna a baleset, de most csak a tisztelet a lényeg. Mondtam, hogy továbbra is tisztelem őt, és ő is ugyanezt mondta. Úgy tűnik, öregszünk…” – mondta a címvédő Hamilton. “Tudjuk, hogy mi történt, és tudjuk, milyen érzés volt. De a lényeg, hogy a tisztelet most is megvan. Versenybaleset volt, és lesz még ilyen bőven. Lesznek még ilyen versenybalesetek a pályafutásunk során, főleg, ha ilyen szoros a küzdelem. Én nem változtatok a hozzáállásomon, Nico sem változtat az övén, szóval egyszerűen hajtunk tovább. Nyilván arra figyelünk, hogy ne legyen olyan eredménye, mint legutóbb. Az ember tanul az ilyen esetekből.” A baleset után felmerült, hogy a Mercedes a békesség kedvéért talán nem hosszabbít az idén lejáró szerződésű Rosberggel, esetleg ő maga megy a Ferrarihoz, de Hamilton azt mondja, ő szívesen dolgozna tovább a némettel: “Erős csapatot alkotunk. A legutóbbi futamtól eltekintve persze. Addig kimondottan jó munkát végeztünk, főleg, ha tekintetbe vesszük, milyen feszült volt a helyzet. Szóval nincs ok a változtatásra.” rosberg_monaco Rosberg is beszélt szerdán. Egyrészt elismerte, hogy a barcelonai rajtnál ő hibázott az üzemmódkapcsolóval, másrészt megerősítette, hogy a viszonyuk Hamiltonnal változatlan, de nem kívánt részletekbe menni. “A kapcsoló rossz pozícióban volt, az pedig az én dolgom, hogy a megfelelő állásba kapcsoljam, ez ilyen egyszerű” – ismerte el a korábban tagadott melléfogást. “Ami a balesetet illeti, nem is tudom, talán a tapasztalatunk is benne van, de az biztos, hogy az már a múlt, már nem foglalkozom vele, túl vagyunk rajta, és csak arra koncentrálok, hogy itt győzzek.” “Hogy beszéltünk-e Lewisszal, ez maradjon belső ügy. Annyit mondhatok, hogy mindketten túlléptünk a történteken, ahogy máskor is. A kapcsolatunk ugyanolyan, mint előtte, az nem változik, a pályán pedig nem Barcelonával fogok foglalkozni, ugyanúgy állok hozzá, mint mindig: mindent beleadok, hogy megnyerhessem ezt a nagydíjat, hiszen ezért vagyunk itt.”