A Forma-3-as Európa-bajnokság múlt hétvégi, Red Bull Ring-i fordulóján hatalmas baleset történt, amikor az amerikai Ryan Tveter kicsúszása után porfelhőben gurult vissza a pályára, és a kínai Cung Li Cse, majd Pedro Piquet is eltalálta az autóját. A kínai csigolyatörést szenvedett, de jól van, míg a másik két fiatal gyakorlatilag karcolás nélkül megúszta, ami az FIA biztonsági előírásait és a Dallara által épített kasztnit dicséri, de az F3-ban az elmúlt pár évben látott balesetek, balhék kérdéseket vetnek fel a versenyzők felkészültségét illetően.

A Mercedes Forma-1-es csapatának, egyben motorsportprogramjának főnöke, Toto Wolff is úgy véli, hogy egyesek túl fiatalok még ahhoz, hogy ilyen szinten versenyezzenek, ezért életkori korlátokat szabna, az F1-ben a 17 éves Max Verstappen igazolása után bevezetett 18 éves korhatárt pedig megemelné. “Egyszerűen túl nagy a nyomás ezeken a fiatal srácokon. Abból nem sülhet ki jó, ha 16 évesek versenyeznek a Forma-3-ban. Szerintem be kellene vezetni egy alsó korhatárt, 18 évet a F3-hoz és 20-at a Forma-1-hez” – nyilatkozta.