F1: A Ferrarik az élen Barcelonában

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.05.13. 11.57

A Spanyol Nagydíj első szabadedzésén a Ferrarik fél másodperccel verték a Mercedeseket, de az eltérő gumik miatt a különbség egyelőre nem jelent sokat.

F1: A Ferrarik az élen Barcelonában

2014 óta a Mercedes a Spanyol Nagydíj összes Forma-1-es eseményén – hat szabadedzés, két időmérő, két futam – az élen zárt, a sorozatot viszont most megtörte a Ferrari, ugyanis a pénteki első edzésen a Ferrari két pilótája, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen végzett az első két helyen. A vörös autók nagyjából fél másodpercet adtak a címvédőknek, de fontos megjegyezni, hogy a mezőnyből csakis a Ferrarikra kerültek fel a legjobb tapadású, lágy gumik délelőtt. A korábbi műszaki problémák után Lewis Hamilton Barcelonában már javított hőenergia-visszanyerő egységgel (MGU-H) lépett pályára, azonban Nico Rosberg autójában továbbra is régebbi egység dolgozik. A Ferrarik és a Mercedesek mögött a Red Bullok következtek, a frissen előléptetett Max Verstappen bemutatkozása jól sikerült, egy tizeddel maradt csak el Daniel Ricciardo idejétől. A top10 második felében a két Williams, a Toro Rosso-s Carlos Sainz, és a másik hazai pilóta, a mclarenes Fernando Alonso végzett. Nem volt jó délelőttje a Force India-s Sergio Pereznek, 9 kör után füstölő autóval ment a garázsba, a Renault-nál edzéslehetőséget kapott Esteban Ocon még kevesebbet, 6 kört ment, mért kört sem futott, és szintén volt már jobb napja Jenson Buttonnak is (19.), az angol veterán gyomorrontással küszködik, gyógyszereket szed, hogy jobban legyen. barc_edz_1

Kommentek

Így néz ki egy csoportos autómentés Oroszországban

Az oroszok senkit nem hagynak az út szélén, ha kell kézi erővel húzzák ki a bajba jutott autóst.

Ilyen az, amikor nem múlik el nyomtalanul a gyerekkor

Gigantikusra nőtt, V8-assal hajtott játékszerrel ment vásárolni ez az amerikai bácsi

Luxusautó gyűjteménnyel együtt eladó ez a hatalmas villa

Hatalmas luxusvilla 250 millió dollárért keres új gazdát, benne medence és mozi mellett pazar autógyűjtemény is található.

Vin Diesel máris lebuktatta a brutális Dodge-ot?

A pokolian erős Dodge Challenger csak áprilisban mutatkozik be hivatalosan, de a Halálos Iramban filmek forgatásán már előfordulhatnak álcázatlan példányok.

Érthetetlen dolog történik a magyar utak mellett

A hó alatt sem kanászodhat el a természet, töretlenül folyik a kaszálás az utak mentén.

Az utolsó simításokat végzik a Renault sportkupéján

Idén végre tényleg visszatér az Alpine sportmárka; a Renault középmotoros kalandja alumínium platformra épül.

Kabrióként is megújult a Ford Mustang

A kupé után a Ford Mustang kabrió kivitele is megújult. A változások megegyeznek a fémtetős változatéval.

Peugeot 3008 – az alakváltó

Hatalmasat változott a Peugeot 3008-as és állítólag mi akartuk így

Ezért nincs itthon normálisan eltakarítva a hó

Egy olvasói videó kapcsán megkérdeztük a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, hogy ugyan miért nincs normálisan letakarítva a hó az utakról. Megkaptuk a választ.

Több téren is tökéletesebb az idei Lexus IS

Az idei évre frissülő Lexus IS átgondoltabb külsővel, javított kezelőfelülettel, átfésült futóművel érkezik, és most is, mint mindig, a német konkurencia babérjaira tör.

Nyolcmillióért szerelt fel tűzoltókat a Mercedes

Nyolc millió forint értékű adománnyal támogatja a Mercedes-gyár a megyei tűzoltószövetséget.

Részegen vezette a Ferrarit, borítékolható volt az eredmény

Egy texasi fiatalember talán azt hihette, csak pickupjának tolja csutkarészegen, de sajnos egy Ferrariban ült.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.